Létrehozva: 2020.12.06.

Tengerparti esküvőre vágyik a Down-szindrómás pincérnő, Anna

Kilenc éve él boldog párkapcsolatban Szalay Anna Lilla. A 29 éves lány álma egy önálló otthon kedvesével. A Down-szindrómás lány dobol, néha még utcazenészek közé is becsatlakozik.

Tengerparti esküvőre vágyik kedvesével, az életről való elképzelései pedig ugyanolyanok, mint mindenki másnak. Egyben különbözik a nagy átlagtól: ő Down-szindrómásan született.

Anna édesanyjával és Györke Nórával, a Nem Adom Fel Alapítvány kommunikációs vezetőjével együtt mesélt vágyairól és arról, hogyan képzeli el az életét.

Személyzet segíti az önálló életet

Évek óta gyűjt a Nem Adom Fel Alapítvány arra, hogy a Mikes Lélekközpont felépüljön. Itt önálló életet élhetnek a fogyatékossággal élő fiatal felnőttek. „Az építkezés egy hosszútávú projekt része, amihez már megvan a terület, már csak az épület hiányzik„ – magyarázta Györke Nóra. „Összesen 10-12 lakót várnak. A fogyatékossággal élő fiatalokból álló csapaton kívül a házban lenne személyzet is, akik megkönnyítik a mindennapjaikat. Eddig öt lakó a biztos, köztük vannak Anna Lilláék is.”

Afrikai dobon zenél Anna

A 29 éves Szalay Anna Lilla párjával készül a közös életre.

„A kedvesemmel mostanában ünnepeltük a 9. évünket együtt. Egy osztályba jártunk, és így jöttünk rá, hogy szeretjük egymást. Idővel jöhet a házasság is„ – mesélte Anna Lilla, aki elárulta, milyen esküvőre vágyik: tengerpartit szeretne, ha lehet, Dominikán.

Anna Lilla nagyon szereti a zenét, ő maga egy különleges hangszeren játszik.

„Körülbelül 10 éve dobolok afrikai dzsembén” – büszkélkedett a Metropolnak, majd anyukája azt is hozzátette, hogy néha még utcai zenészekhez is becsatlakozik. „Egyszer szeretnék elmenni turnéra, de nem lehet csak úgy itt hagyni a munkahelyem, a Nem Adom Fel Kávézó és Éttermet, ahol pincérnő vagyok„ – szögezte le a lány.

Nem betegségnek éli meg az állapotát

„Anna Lillának nem központi kérdés, hogy ő Down-szindrómás” – árulta el édesanyja. „Nagyjából tisztában van vele, hogy nem minden területen tud úgy teljesíteni, mint a legtöbb ember, de az életről az elképzelései pont olyanok, mint másoknak. Boldog szeretne lenni és párkapcsolatban élni„ – foglalta össze édesanyja.

A Down-szindrómás emberek szeretetteljesek és elfogadóak. A lényükben ősbizalom van az emberiség iránt. Jól mutatja ezt az is, hogy Anna Lilla számára nem tabu téma az állapota, és szívesen beszél róla, ha kérdezik, hiszen nem betegségnek éli meg.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak