RETRO RÁDIÓ

Az ablakon menekült az égő házból a 13 éves lány

Az ablakon menekült az égő házból a 13 éves lány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 01. 05:40

Szörnyű tűzeset rázta meg a pázmándi Sziládi családot: kigyulladt a teraszon lévő hűtőszekrény hosszabbítója. A család legkisebb tagja még az igazak álmát aludta, amikor a lángok körülölelték a házat. A családnak most segítségre van szüksége, mert az otthonuk egyik pillanatról a másikra porrá égett.

A lángok martalékává vált egy ház Pázmándon. Egy 13 éves kislány minden lelki erejét összeszedve, sérülés nélkül kijutott az épületből. A ház ugyan lakhatatlanná vált, a család mégis próbál erős maradni: örülnek, hogy mindenki megúszta ép bőrrel.

Enikőnek sikerült kimenekülnie az égő épületből (Fotó: Ripost)

„Enikő, a kislányom a szobájában aludt, amikor kiütött a tűz. Mi a párommal addigra már elmentünk dolgozni, így egyedül volt otthon. Arra kelt fel, hogy a két kutyánk a házban ugat, és ropogást hallott.

Először azt hitte, az apja maradt otthon valamiért, de amikor kiment, látta, hogy lángokban áll a ház és óriási a füst”

– mesélte Sziládiné Deli Gabriella. „A bejárati ajtón nem jutott ki, mert ott már túl nagy volt a tűz, ezért az én ügyes kislányom visszament a szobájába, letépte a nagy ablakról a szúnyoghálót, és azon keresztül menekült ki. A harmadik szomszéd, Tibor segített neki, aki közben észlelte, hogy baj van. Enikő magával vitte az egyik kutyát, a másikért Tibor mászott vissza, ő mentette ki.”

Fotó: Ripost

A hős kislány ezután zokogásban tört ki, így vitték el az orvoshoz, ahol kiderült: nem érte sérülés, csak megrémült, érthetően. Anyukáját az ismerősök hívták fel a szörnyű hírrel.

Az előtérben az megtört édesanya (Fotó: Ripost)

Rosszul lett, kollégái a kórház intenzív osztályán ellátták, azután hazasietett. Akkor már tűzoltók álltak a leégett ház előtt, ők oltották el a hatalmas lángokat.

Fotó: Ripost

A szülők és a két gyermek most az apa családjánál laknak, amíg nem tudnak visszaköltözni otthonukba. Ám addig még rengeteg munka vár rájuk.

Fotó: Ripost

„Az összes holmink elégett, de rögtön jöttek segíteni a rokonok, barátok, már van mindenféle bútorunk, ruhánk, élelmiszer. Leginkább pénzre lenne szükség a ház felújításához, illetve kézi erőre és építőanyagra, cementre, téglára és festékre. A sors fintora, hogy néhány napja láttuk a tévében, hogy leégett egy nyolcgyermekes család háza, és a lányom mondta, hogy a ruháiból szeretne nekik adományozni. Most pedig mi szorulunk segítségre... Egy élet munkája veszett oda!” – mondta csüggedten az édesanya, körbevezetve a Ripost munkatársait a leégett épületben. Az ismerősök segítenek a bontásban, hogy azután majd újra lehessen építeni.

„Próbáljuk magunkat tartani, de nehéz, főleg Enikőnek, mert ő át is élte az egészet. Karácsonyra szeretnénk visszaköltözni, nem tudom, sikerülhet-e” – törölgette könnyes szemét az édesanya.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.