Létrehozva: 2020.05.22.

Pitbulltámadás Csepelen: „A fiam hallotta meg, hogy jajveszékel Timi” – mondta az apuka – Videó

A Ripost ellátogatott a csepeli Almafa utcába, ahol egy kutya rátámadt egy édesanyára és két kislányra. A családfő nyilatkozott a Ripostnak.

Szerző Ripost

A csepeli édesanya 16 éves kislányával és annak12 éves barátnőjével sétált a XXI. kerültei Almafa utcánál, amikor mindhármukat megtámadta egy megvadult kutya. Az édesanya hívta a mentőket, ők a helyszínre érve azonnal megkezdték a sérültek ellátását és a rendőrség is a helyszínre ért. A rendőrök négy lövést adtak le az agresszív kutyára, amely érkezésükkor még mindig az utcán volt szabadon. Az állat az egyenruhásokra is rátámadt, a lövés után pedig elszaladt. A sérült kutyát később megtalálták és átadták az Állatmentő Ligának.

A rendőrség közlése szerint a 12 éves kislány súlyos sérülésekkel került kórházba, míg a 32 éves nő és a 16 éves lánya könnyű sérüléseket szenvedett. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a kutya gazdája ellen„ – olvasható a rendőrségi közleményben.

A Ripost a helyszínen járva nem találta meg az állatok gazdáját, azonban az egyik fekete kutya az udvaron ki volt kötve lánccal és lakattal, míg a sarkon még ott lógott a rendőri szalag maradványa.

„Minden héten megy egy kutyatámadás!” – fakadt ki a Ripost-nak egy idős asszony, aki nem messze a helyszíntől lakik. „Félek kijönni, az utca végébe nem merek elmenni sokszor. Az emberek botokkal járkálnak, ez nem normális! A rendőröket, nyomozókat is láttam, itt helyszíneltek legalább három órán át” – mondja az asszony, hozzátéve, hogy ugyan a sérült lányokat nem ismeri, de nagyon sajnálja őket.

„Nem szokták kikötni a kutyákat, falkákban járnak, képzeljék el!” – tette hozzá az idős asszony. „Volt olyan, hogy a fiam miatt már aggódtam, mert órákkal később ért haza, kiderült, a kutyák miatt nem tudott bejönni az utcába!„

Az asszony elmondása alapján a kutya tulajdonosa három éve költözött a szemetekkel, fadarabokkal teli udvarra, ahol a kerítés egy része is összetákolt falapokból áll.

Mint mondja, addig jó környék volt, azóta viszont minden megváltozott. A közvetlen szomszéd is megerősítette az asszonyt, aki nevét és arcát nem kívánta adni, félve a bosszútól:

„A kutya gazdája egyedül él, mint én, szomszédok vagyunk, jó a kapcsolat. A kutyák engem nem bántanak, de sokszor kint voltak, előfordultak kutyatámadások, rengeteg ilyet hallottam” – állítja szűkszavúan a szomszéd férfi.

A Ripost megtalálta a megsérült nő férjét.

Deme Zoltánt nagyon megdöbbentette, ami a családjával történt. Fotó: Ripost

”A 16 éves fiam, Zoltán hallotta meg, hogy jajveszékel Timi. Odarohant hozzá, szegény nagyon sokkos állapotban volt. Kiderült, hogy a combját harapta meg a kutya„ – mondta Deme Zoltán.

A 16 éves Timi jelenleg is kórházban van, egy műtéten esett át, anyukája vele van.

A férfitől megtudtuk, hogy három hónapja élnek mindössze Magyarországon, dolgozni jöttek ide Erdélyből.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára