RETRO RÁDIÓ

Török cégé volt a mérgezett paradicsom?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 20. 06:00

A hírekből tudta meg a hódmezővásárhelyi beszállító, hogy az áruházlánc visszahívta a fürtös paradicsomját – válaszolta a Ripost kérdésére Feczák Tamás a cég képviseletében. Sőt, még arról sincsenek meggyőződve, hogy az ő termékükről van szó.

Mint arról lapunk is beszámolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közlése nyomán, az egyik áruházlánc visszahívta a január 8. és 10. között árusított, lédig kiszerelésű, vagyis nem előre kimért fürtös paradicsomot, mert saját mérésük alapján a határértéknél több érésszabályozó etefont találtak benne. A vegyszer a mért dózisban legfeljebb hasmenést és gyakoribb vizelési ingert okozhat. Felmerült a kérdés, hogyan került az érésgyorsító a megengedettnél nagyobb mennyiségben a paradicsomba.

Fotó: 123RF

Mint arról Feczák Tamás a Ripost-ot tájékoztatta, cégük 2001 óta termel egész évben paradicsomot biológiai növényvédelem mellett, permetezés nélkül.

„Az etilént egész évben egyszer, a legutolsó szedésnél alkalmaztuk, és a 10 nap türelmi idő helyett 19 napra rá szedtük le a termést, betartva a dózist és a várakozási idő kétszeresét„ – írta.

„Lehetetlen, hogy ez kimutatható, és sajnos a legvalószínűbb, hogy nem is a mi a termékünk volt, mivel az áruház polcain a mienk és a török eredetű termék egymásra rakva felváltva volt jelen.”

A hatóság még vizsgálja, melyik paradicsom lehetett kifogásolható, a török vagy a magyar. Aki az adott napokban vásárolt lédig fürtös paradicsomot, inkább ne egye meg, de még ha határérték feletti is benne a vegyszer, komolyabb baja senkinek nem lesz tőle. A visszahívást inkább az óvatosság indokolta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.