RETRO RÁDIÓ

Egy magyar gyűjtőé a világ legkisebb működő varrógépe

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 07. 16:20

Magyarország legnagyobb varrógépgyűjteményét tudhatja magáénak, emellett megalkotta a világ legkisebb működő varrógépét is a budapesti Tóth György. A nyugdíjas mérnöknek az első magyar varrógépből, az Adriából is van egy gyönyörű példánya. Páratlan ritkaságaiból nemrég egy kiállítás is nyílt Budaörsön.

A 74. évében járó Tóth György már fiatalon is vonzalmat érzett a hurkoló, varró és egyéb hasonló gépekhez. Középiskolai tanulmányait is a Bolyai János Fonó-, Szövő-, és Hurkoló Technikumban végezte hurkoló szakon, majd a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább. De ez még nem volt neki elég. Néhány évvel később hurkoló és konfekcióipari szakmérnöki végzettséget is szerzett. Dolgozott osztályvezetőként ruhagyárban, a Textilipari Kutatóintézetben, majd az Ipari Minisztériumban is. Vagyis azon szerencsések közé tartozik, akiknek mindig is a munkája volt a hobbija.

„Mondhatom, hogy 18 éves korom óta ilyen gépek körül forog az életem”

– mutat körbe a különféle varrógépcsodákon György, aki nagyon büszke első szerzeményére, egy 1920-as, pici Singer gépre.

„Lassan húsz éve lesz, hogy egy amerikai szakkiállításra voltam hivatalos. Ennek az első gépemnek megterveztem a harmadára kicsinyített mását, amit egy barátom le is gyártott, ugyanis szerettem volna valamivel kitűnni. A tengerentúlon rögtön letettek tízezer dollárt – mai áron nagyjából 2,95 millió forint – érte, mert kiderült, hogy ez a világ legkisebb működőképes varrógépe. Én azonban nem adtam oda”

– mosolyodik el a nyugdíjas mérnök.

Fotó: Ripost

Tóth György a több mint fél évszázad alatt háromszáznál is több varrógépet vásárolt meg, ilyen-olyan módon. Számára az egyik legkedvesebb darab az 1893-as Adria fantázianevű első magyar varrógép. Ám mint mondja, ne gondoljuk, hogy ez a világon a legöregebb.

„Európában már 1830-ban készült 80 varrógép, de tömeggyártásban, üzemszerűen 1851-ben kezdtek varrógépeket gyártani az Amerikai Egyesült Államokban” – mondja Tóth úr, aki rögtön hozzáteszi, hogy ez a világ első tartós fogyasztási cikke.

„Sokan elámulnak, amikor megtudják, hogy az olyan nagy autógyárak, mint az Opel, vagy a Peugeot, valamikor varrógépeket készítettek” – közli György, akinek nemrég Budaörsön egy kiállítása is nyílt, amely júniusig látható.

„A Heimatmuseumban a 19. és 20. század német gyártmányú játékvarrógépeiből nyílt kiállításom Ezt varrd össze! címmel. A kiállítás érdekessége, hogy mindegyik gép működőképes” – mondja a gyűjtő.

Kérdésünkre, hogy maga is képes-e használni a lakásában található berendezéseket, elneveti magát.

„Nem létezik olyan varrógép, amellyel ne tudnék varrni. Bár sokan a Singer márkára tippelnének, mint a legjobb varrógép, nálam a csúcs a Wheeler and Wilson” – mondja György, aki már több könyvet is írt a varrógépekről.

Tóth György képzőművészettel is foglalkozik, megszerezte például Salvador Dali litográfia sorozatának egyik képét, melynek címe: a varrógép. Elsőre nehezen ismerhető fel, ugyanis kör alakú, egy női alak áll benne.

Fotó: Tóth György

A gyűjtő Németországból szerezte be a ezt a céllövölde automatát. Egy nő ül a varrógép mellett. Ha eltalálják a korongot, a hölgy elkezd varrni. Jelenleg a budaörsi kiállításon nézhető meg, labdával lehet dobni rá.

Fotó: Tóth György

A gyűjteményben található legöregebb darab, 1857-ből. Ez volt a legelső táska varrógép. Grover & Baker, fantázianeve: Portable.

Fotó: Tóth György

1900 körül készült ez az amerikai Foley & Williams, Triumph fantázianevet viselő, favázas varrógép.

Fotó: Tóth György

Ez volt az első magyar varrógép, amely 1893-ban készült az Első Magyar Varrógép és Kerékpárgyártó RT-ben Budapesten. A neve: Adria.

Fotó: Tóth György

Ez a Singer 20MIN típusú lánctöltésű miniatűr varrógép jelenleg is működőképes. A világ legkisebb működőképes varrógépe, amitől milliókért sem vált meg Tóth György.

Fotó: Tóth György

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.