RETRO RÁDIÓ

Állítja az anya: rejtélyes cserbenhagyás helyett meggyilkolták a fiát

Mongyi Nikolett
Szerző
Mongyi Nikolett
Létrehozva2019. 10. 17. 06:35

Bedrogozták, összevertek, kiraboltak és még el is ütöttek egy 21 éves tápiószecsői fiatalt – állítja az édesanya. Ám a bíróság csak cserbenhagyásos gázolásban találta bűnösnek a felelősöket. Az édesanya szerint gyilkosság történt, ezért újra akarja tárgyaltatni az ügyet.

Rejtélyes bűncselekményről számolt be a Tápiószecsőn élő Müller Istvánné a Ripost-nak. Ilona elmondása szerint fiát kegyetlenül megölték, ám a tetteseket nem ítélték el. Most perújítást kért az asszony, hogy végre kiderüljön az igazság.

Hazatelefonált, leszállt a buszról és eltűnt

Ica néninek se éjjele, se nappala a fia tragédiája óta. 2015 októberében, a végzetes napon még reggel együtt készülődött fiával, Ádámmal, aki a munkahelyére készült. Boldogan elköszöntek egymástól, akkor még nem tudták, hogy borzasztó dolgok fognak történni.

„Csomagoltam neki ebédet, majd a kapuba adtam neki egy puszit. Azt mondta, este találkozunk és elment…”

– kezdte Ica néni a Ripost-nak.

Fotó: Markovics Gábor

„Ádám biztonsági őrként dolgozott Budapesten. Ahogy mindig, most is estig maradt, majd a megszokott busszal jött haza. Ahogy szokott, telefonált nekem a buszról, hogy most száll le. 10 percet kellett sétálnia hazáig. Közben ismét szokott telefonálni, hogy mindjárt itthon van és melegíthetem a vacsoráját, de most nem hívott.”

Az asszony hiába telefonált a fiának, már nem tudta elérni. Érezte, hogy baj történt.

 

Egy buszsofőr találta meg a fiú holttestét

Ica néni egész reggelig várta, hogy a fia betoppanjon a házba és végre átölelje, de hiába. Kiderült, hogy Ádám holttestére hajnalban egy erdős, elhagyatott részen egy buszsofőr talált rá, aki értesítette a rendőrséget.

„Ádámnál semmi más nem volt, csak egy blokk”

– folytatta az asszony.

Fotó: Markovics Gábor

„Elvették tőle az iratait, a telefonját, a készpénzét és az óráját. Amikor a buszsofőr rátalált és kimentek a rendőrök, megtaláltak a blokkot, ami bizonyította, hogy korábban a munkahelyén vásárolt. A rendőrök így jutottak el Ádám főnökéig, aki közölte, hogy órák óta várja a fiút, de ő nem érkezett meg. Ezek után jutottak el hozzám…”

 

Mit keresett 15 kilométerrel messzebb a fiú?

Ádám holttestére Szentlőrinckátán találtak rá, ám ő Tápiószecsőn szállt le a buszról. Miután a rendőrség vizsgálatot indított a fiú elgázolása miatt, a látóterükbe került egy autó és két férfi.

„Hamar a bíróság elé került az ügyünk, ugyanis a két rosszarcú férfit több dologgal is vádolták”

– folytatta Ica néni.

Fotó: Markovics Gábor

„A tárgyaláson tudtam meg, hogy megtalálták a két férfi autóját eldugva egy erdőben, aminek az eleje csúnyán össze volt törve.”

Arra is fény derült, hogy a fiamat 15 kilométerrel messzebb, Szentlőrinckátán gázolták el… De hogy került oda? Szerintem a két férfi meglátta, hogy a fiam sétál haza. Megfogták, bedobták az autóba és elhajtottak vele.

 

„Azt hittük, hogy egy zsákot ütöttünk el”

A két gyanúsított vallomásai ellentmondók voltak, ugyanis egyszer tagadták, hogy elütötték volna a 21 éves fiút, majd egy furcsa történettel álltak elő.

„Amikor kérdezték őket, hogy miért ütötték el a fiamat, először tagadták, majd azt mondták: „Este volt, azt hittük, hogy egy zsákon mentünk át!” – háborgott Ica néni.

Fotó: Markovics Gábor

Minden csontja össze volt törve

„Amikor a halottasházba kellett mennem, hogy azonosítsam a fiamat, akkor nagyon furcsa dolgokra figyeltem fel. Csak az arcát mutatták meg nekem… Már megmosdatták, de így is látni lehetett a bőrén apró vércseppeket, olyanok voltak, mint a katicák. Az összes csontja el volt törve. A ruhája, amit egy zacskóban kaptam vissza, az meg darabokban volt.”

 

Cserbenhagyás miatt ítélték el a két férfit

A két férfit Ádám elgázolása miatt közmunkára ítélték, mondván: cserbenhagyás történt. Ebbe azonban ebbe nem nyugszik bele Ilona.

„Nem értem ezt az egészet”

– csóválta a fejét. Majd így folytatta:

„Az ügy során kiderült, hogy a két férfi testében ugyanolyan drogot találtak, mint a fiam testében, aki korábban soha nem fogyasztott hasonló szereket. Ők pedig dílerek voltak… Ezután a rendőrség megtalálja az eldugott autójukat, amiben találnak egy széklábat, amin rajta volt a fiam DNS-mintája, illetve a rendőrségi telephelyen személyesen nekem mutatták meg az összetört autót, aminek a csomagtartója véres volt, ám a bíróság ezzel mégsem foglalkozik… Igazságot keresek!”

Fotó: Markovics Gábor

Feljelentést tettek az ügyben

„Az édesanya megkereste a szervezetünket azzal, hogy biztos benne, megölték a fiát”

– kezdte Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca jogvédő egyesület elnöke.

„Miután átolvastuk az egyébként hiányos iratanyagot, feltűnt, hogy a sértett és a két vádlott ugyanolyan szer hatása alatt állt a baleset napján. Az édesanya szerint a csomagtartóban, amit megmutattak neki a rendőrök, vérfoltokat látott, ám ez nincs benne az iratokban, de a széklábak igen, amiről mesélt, és amivel adott esetben összeverhették a fiút. Szerintünk hibát vétett a nyomozóhatóság, ugyanis nem vizsgálták át az autót megfelelően, így a benne talált tárgyak jelentéktelennek lettek elkönyvelve, mert azt hitték, hogy egy „sima” gázolás történt. Meg vagyunk győződve, hogy megölték a fiút, ezért feljelentést tettünk a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy újra vizsgálják ki az ügyet. Szerintünk enyhe büntetést kaptak a gyanúsítottak, ami elképzelhetetlen egy ilyen súlyú ügynél.”

A szervezet vezetője hozzátette: Müller Istvánnét a vádlottak rokonai többször megfenyegették, hogy ne akarja tudni az igazságot…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.