Létrehozva: 2019.09.10.

Rejtélyes kór pusztítja a kutyákat

Hátborzongató kutyahalálok borzolják a norvégok idegeit. A helyi hatóság szerint már több mint 40, súlyos hasmenéssel és hányással járó eset történt különböző városokban és hétfő reggelig 25 kutya el is pusztult. A magyar állatorvosok is hallottak már a kórról, tartanak is tőle. A magyar hatóság is figyelmeztet, de amíg az EU nem lép, nem rendelhetnek el semmilyen behozatali korlátozást.

Egyelőre fogalmuk sincs a norvég hatóságoknak, hogy mi lehet ez a gyors lefolyású rejtélyes betegség. Az sem egyértelmű, hogy fertőző járványról vagy egyedi esetekről van-e szó, bár négy kutya felboncolása után azonosítottak két ismeretlen baktériumot, de nem tudni, hogy ezeknek közük van-e megbetegedésekhez. Mindenesetre az ország nagy részében, 18-ból 14 régióban megjelent már a kór az elmúlt pár napban.

Az Élelmiszerbiztonsági Hatóság vészhelyzeti igazgatója, Jorun Jarp szerint ilyesmi még nem fordult elő Norvégiában.

„Nagyon szörnyű látni, hogy amúgy makkegészséges és pompás norvég kutyák halnak meg ilyen gyorsan” – mondta.

A németeknél riadót fújtak

A szomszédos Svédországban is rettegnek a kutyatartók az állatbetegség terjedésétől. A Német Kutyások Szövetsége is figyelmeztetést adott ki, amely kérik, hogy senki ne vigyen ki Norvégiába és ne is hozzon be onnan Németországba kutyákat. A Német Szánhúzó Szövetség szintén azt tanácsolja a súlyos hasmenéses megbetegedések miatt, hogy senki ne utazzon kutyával Norvégiába.

A magyar állatorvosok is tartanak tőle

A Ripost megkereste a magyar Fővárosi Ebrendészeti Telep főállatorvosát, hogy mennyire kell félniük a hazai kutyásoknak.

„Hallottam én is erről a betegségről, ám azt, hogy kell-e félni Magyarországon, nem tudom megmondani. Egyelőre sajnos a norvég kollégák nem tudják pontosan, hogy mi okozza a megbetegedéseket: vírus e vagy baktérium, ahogyan azt sem, hogy pontosan hogyan terjed. Mi még nem találkoztunk ilyen típusú megbetegedéssel„ – jelentette ki dr. Kozma Tamás, az Fővárosi Ebrendészeti Telep főállatorvosa.

„Norvégia mindössze két órányi repülőútra van tőlünk, tehát nem árt résen lenni. Az biztos, hogy mostanában nem ajánlott oda kutyát vinni, sem hazahozni onnan, hiszen akár egy olyan parazita, vagy kullancs is terjesztheti a halálos kórt, amely a repülőre felkerülve itthon is fertőzhet már.”

A magyar hatóság óvatosságra szólítja fel a gazdákat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivata (Nébih) lapunk megkeresésére közölte: tudnak a problémákról, és figyelik a külföldi híreket, de egyelőre központi EU-döntés híján nem léphetnek. Azt javasolják a kutyatartóknak, hogy állataik hirtelen, esetlegesen véres hasmenéssel és hányással járó tünetek esetén tulajdonosai azonnal keressenek fel szolgáltató állatorvost, más kutyákkal kerüljék a kapcsolatot a tünetek észlelésekor. Mint írják, a Norvég Állategészségügyi Intézet az eddigi vizsgálatok alapján kizárta a bakteriális eredetű Salmonella, Campylobacter okozta kórképeket, valamint a mérgezéses (például patkányméreg) eredetet. „A jelenlegi információk alapján a kóroknak közegészségügyi vonatkozása nincs, tehát állatról emberre nem terjed.”

A Nébih azt is közölte, hogy a tagállamok önálló, nemzeti hatáskörben addig nem rendelhetnek el behozatali tilalmat, amíg erről az Európai Unió szintjén nem születik döntés. „Amennyiben erre vonatkozóan EU szinten döntés születik, a Nébih és a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi hatóság megteszi a szükséges korlátozó intézkedéseket.”

 

Kétségbeesetten találgatnak a kutyás csoportokban

Elterjedt egyes kutyás Facebook-csoportokban, hogy a nyers táplálás vezetett a fertőzés elterjedésére, de erre nincs semmiféle bizonyíték. Az biztos, hogy a különféle kórokozók a kutyák nyálával, ürülékével és vizeletével is terjednek, és akár egy gazdi is behozhatja a cipőjén…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára