RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor európai vezetővé vált

F.G.
Szerző
F.G.
Létrehozva2018. 07. 30. 01:15

rbán Viktor magyar miniszterelnök európai vezetõvé vált, sokkal többen figyelnek a véleményére, sokkal nagyobb a befolyása, mint amit a magyar lakossági arány biztosítana az európai politikában - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézõpont Csoport vezetõje vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte, Orbán Viktor évek óta megpróbálja szövetségbe szervezni a közép-európai országokat azért, hogy az európai érdekérvényesítésbe a valós súlyuknak megfelelő befolyást tudjanak szerezni.
    Politikai sikerének egyik záloga, hogy nagyon komoly politikai közösség áll mögötte, nagyon erős választói felhatalmazása is van - mutatott rá Mráz Ágoston Sámuel.
    A Nézőpont Csoport vezetője beszélt arról, a magyar politikatörténetben egyedi jelenség, hogy két egymást követő ciklus után ismét ugyanaz a politikai közösség szerzett felelősséget az ország irányítására.
    Mráz Ágoston Sámuel rámutatott, a miniszterelnök ezért fogalmazott meg új európai Oroszország-politikára vonatkozó javaslatot, mert miközben Nyugat-Európa ideológiailag kritizálja Oroszországot, addig az asztal alatt üzletel vele. Példaként említette, hogy Németország energiavezetéket épít, Amerika a fegyverkezésben próbál vele együttműködni, és Közép-Európa ennek az álságos helyzetnek a vesztese lehet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.