
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon osztotta meg köszönõkörútja újabb állomásának videóját és képeit.
Orbán Viktor miniszterelnök még a héten kezdte meg köszönő kampányát, több helyre is ellátogat, ahol járt a választási kampány során, és ahol támogatták április 8-án. Pénteken Borsodban járt, erről képeket is megosztott Facebook-oldalán.
![]()
A kormányfő elsőként a Baranya megyei Vajszlón járt, mivel köszönetet szeretett volna mondani a falusi embereknek a támogatásért, és szimbolikusnak tartja, hogy a magyar kistelepülések a rendszerváltozás óta éppen most, 2018-ban szóltak bele a legnagyobb mértékben az ország életét meghatározó döntésekbe - mondta akkor Havasi Bertalan, a kormányfő szóvivője. A Facebook-oldalára feltöltött videóban Orbán Viktor jelezte, hogy ellátogat még néhány helyre az országban. Úgy fogalmazott:
megköszönöm önöknek, hogy munkát adtak nekem a következő négy évre, és azt ígérem, hogy én is adok cserébe önöknek.
Videó a kormányfő borsodi látogatásáról:






