
Halálbusz az M3 autópályán: Sokkot kaptak az utasok, amikor...
A Bér és Budapest között közlekedõ Volán-buszon az autópályán kinyílt az ajtó, egy zakóval kötötték ki...
– A tetőablak nyitva volt, a sofőr szerint nem lehetett becsukni, mert elromlott. Miután ráhajtottunk az autópályára, a hátsó, azaz a leszállásra használt ajtó is kinyílt, és így utaztunk jó néhány kilométeren keresztül a sztrádán – részletezte döbbenten Andrea, a busz egyik utasa.
A beszámoló szerint a vezetőnek is szóltak, hogy valamit csinálni kellene az ajtóval, mert életveszélyes, ráadásul rettenetesen hideg volt. – A sofőr kérésünkre megállt a leállósávban, és – jobb híján – a zakójával kötötte ki az autóbusz hátsó ajtaját, hogy ne nyíljon ki menet közben – folytatta az utas a Blikknek, aki szerint hatalmas felelőtlenség volt a társaság részéről, hogy ilyen buszon hagyta utazni az embereket.
Andrea hozzátette: a sofőr minden tőle telhetőt megtett, az utasok füle hallatára telefonált, hogy probléma van a járgánnyal, küldjenek másik buszt. – Többen hallottuk, hogy szerette volna megoldani a problémát, de a központból azt a választ kapta, hogy nem tudnak más buszt küldeni, ezért vagy ott marad a busz velünk, vagy elindul így. Végül az utóbbit választotta – mondta Andrea.
– Ilyen járművel tilos elindulni. A barkácsolt megoldás nem jó, hiszen nem biztonságos. Igaz, egyik utas sem dől az ajtónak, miközben az nyitva van – mondta Pausz Ferenc közlekedési szakértő.




