RETRO RÁDIÓ

Brutális dolgot tett Istvánnal a munkahelyi présgép

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 25. 07:30

Munkahelyi baleset áldozata lett, mégsem kap egy fillért sem, alaposan pórul járt István.

A férfinak egy présgép elkapta és darabokra törte a karját. Ám hiába állapították meg, hogy munkabaleset volt, a bíróság első fokon elutasította a kártérítési igényét, sőt még a 400 ezer forintos perköltséget is fizetnie kell. István rosszkor volt rossz helyen. Épp egy CNC-esztergagéphez volt beosztva. Ám a baleset mégsem ennél, hanem egyik kollégája masinájánál érte.

A CNC-nek több mint egyperces a menetideje, tehát ennyi ideig nem kell csinálni vele semmit – emlékezett István. – Oda­mentem egy kollégámho­z, aki a betűnyomó gépnél dolgozott, hogy kérdezzek valamit. Rátámaszkodtam a gépre, és miközben beszélgettünk, ő a­utomatikusan folytatta a munkáját. A présgép elkapta a kezem. Másfél perc volt, mire kiszaba­dították a karomat. Nem hívtak mentőt, autóval vittek kórházba. Mire sorra kerültem, addigra szép kis vértócsa állt alattam.

István egy hetet töltött kórházban, a bal karja gyakorlatilag teljesen szétroncsolódott, és később sem sikerült regenerálódniuk a csontoknak. Emiatt egy évvel később ismét meg kellett műteni: egy acéllemezt és nyolc csavart helyeztek bele. Maradandó fogyatékossága miatt 5%-os leszázalékolt lett: a bal karjával emelni egyáltalán nem tud, jelenleg kisegítő munkát végez.

Miután a munkaügyi főfelügyelőség munkabalesetnek nyilvánította a velem történteket, úgy gondoltam, jogosan fordulok a céghez kártérítésért. 6,2 millió forintot kértem, ám első fokon visszautasítottak – mondta szomorúan a Blikknek. – A perköltséget, 400 ezer forintot nekem kell állnom. Vagyonom nincs, dolgozni nem tudok, az életem romokban.

István egykori munkáltatója a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a dolgozó elhagyta a munkaállomását, és olyan gép okozott neki sérülést, aminek a közelébe se kellett volna mennie. A bíróság a keresetet elutasító ítéletében szintén erre hivatkozott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.