Létrehozva: 2017.12.13.

Itt lehet olcsóbban fenyőfához jutni!

Van, ahol már most meg lehet venni a karácsonyfát, de a legtöbb helyen pénteken nyitnak. Idén kevés a luc, ezért drágább is. Eláruljuk, mitõl függ a fa ára, és hol lehet olcsóbban hozzájutni!

Szerző M.N.-N.E.

Aki idén lucfenyőt szeretne, jó lesz, ha siet, ugyanis óriási a hiány belőle – tudta meg a %Ripost% a fenyőfa-kereskedőktől.

- Évekkel ezelőtt túl sok volt a lucfenyő, csak 200-300 forintért tudták eladni a termelők, ráfizettek, ezért másféle fajtákat ültettek – mondta el Szemetkovszkaja Szabina, aki Berzencén (Somogy) nyolc éve termeszt fenyőt. - A fiatalok már eleve csak  nordmann- és ezüstfenyőt ültettek. Ami luc megmaradt, azt tönkretette az időjárás, a kevés eső, a meleg. Pedig idén mindenki azt keresi. Jövőre a nordmannból várható hiány, idén abból ültettek keveset - tette hozzá.

Óbudán a Kiscelli utcánál csak dán nordmann fenyőt árulnak.

– Legalább tíz éve ezzel foglalkozunk. A legdrágább fenyőnket 45 ezer forintért, a legolcsóbbat pedig 5 ezer forintért áruljuk. Ami az ünnepek után megmarad, azt felvásárolják a virágboltok - mondta a %Ripost%-nak Simon Hunor.

Képalá: Óbudán a Kiscelli utcánál csak dán nordmann fenyőt árulnak.

A luc métere idén 1000-2500 forint körül mozog, attól függően, hol árulják. Az ezüst métere 4-6 ezerbe kerül, a nordmann fa méteréért pedig 6-8 ezret kérnek el, a városközpontokban még ennél drágább is lehet.

László: – Azt kértem az árustól, hogy 8 ezer forint értékben mutasson fenyőt, és kiválasztottam egyet.

És hogy hol lehet olcsóbban fenyőhöz jutni?

Az attól függ, mennyi helypénzt kell fizetnie az árusnak! A piacok esetében a felügyelő igazgatóság, közterületeken a helyi önkormányzat ad engedélyt a fenyők árusítására, és a helypénz általában szabott összeg, független a forgalomtól. Ezt az összeget az árusok előre beépítik a fenyő árába. A Főpolgármesteri Hivatal Ripost-nak megküldött adatai szerint a legdrágább, központi övezetekben 26 ezer 540 forintot, a kevésbé forgalmas helyeken 6520 forintot kérnek négyzetméterenként egy szezon alatt.

Vagyis az jár jól, aki külvárosokban, kisebb településeken, útszéli árusoknál veszi meg a karácsonyfáját!

Részletes fenyőfakörképet találsz a mai %Ripost% napilapban!

Szerző M.N.-N.E.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában