RETRO RÁDIÓ

Állítja a rokon: csúnya dolgot tettek a mentők az apjával

Állítja a rokon: csúnya dolgot tettek a mentők az apjával
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 30. 09:36

Furcsa, hogy a riasztás után végül mikor értek kórházba az idõs férfival.

Meglepő esetről hallani, bár a másik oldal még nem nyilatkozott.

Az eset október 20-án történt, épp munkában voltam, amikor hívott egy nő az apám telefonján, hogy apu elesett az utcán, nagyon vérzik a feje, 12.10-kor hívta is a mentőket. Mivel távol voltam, egyből riasztottam a szomszédot, hogy nézze meg, mi történt. Mire ő odaért, már legalább 40 perc telt el, miközben van egy mentőállomás a XXII. kerületben, a helyszíntől 500 méterre – állította a Blikknek Antal, a férfi fia.

Egy rendőrautó is megállt, az egyenruhások kétszer is beszóltak, hogy megtudakolják, hol késlekedik a mentőkocsi.

Édesapám nem volt alkohol hatása alatt, nem azért esett el. Viszont egy vérző fejű, 76 éves ember ekkor már több mint 40 perce ült a hideg kövön. Később egy arra tévedt orvosi kocsiból kiszállt egy doktornő, hogy segítsen. Megmérte apám vérnyomását, ami az egekben volt, adott neki egy tablettát, de tovább kellett menniük – folytatta Antal.

A rendőrök mindvégig István mellett maradtak, a szomszéd bekísérte a házba a megsérült férfit, végül emlékei szerint 14 óra körül ért ki a mentő.

A Honvédkórházba szállították az édesapámat, a betegátvétel azonban a papírok szerint csak 15 óra 10 perckor történt meg. Tehát az első hívástól számítva több mint 3 óra telt el, mire édesapám a kórházba ért – mondta István. Hozzátette: a legfurább az, hogy a helyszíntől a kórház maximum 19 kilométerre van.

A lap hiába kérdezte az ügyről az Országos Mentőszolgálatot, lapzártáig nem kapott választ.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.