RETRO RÁDIÓ

Kivonult a TEK Budapesten, de már késő volt: Roland kómába esett

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 08. 10:30

A szerelmes fiú barátnõjét akarta megmenteni - ezért tette kockára életét.

Kedd délután borult lángba egy műanyagokat is feldolgozó műhely Budapest XV. kerületében, a Szentmihályi úton. A helyszínen több gázpalack is előkerült, még a TEK mesterlövészeit is bevetették, hogy ne történjen nagyobb robbanás. Az esetnek két súlyos és két könnyebb sérültje volt.

Az éppen nagykorú Ro­land egy lakkozógépen dolgozott az üzemben. A tragédia napján barátnője ment hozzá látogatóba, akivel már indultak volna haza, amikor hirtelen felcsaptak a lángok. A fiú kifutott az épületből, de nem látta a barátnőjét, ezért visszament érte. Nem tudta, hogy a lány eközben kijutott az épületből, kimászott az ablakon. Másodpercek múlva újabb robbanás történt, aminek következtében Roland testének nyolcvan százaléka összeégett.

"Az életét is feláldozta volna fiam a szerelméért. Ezzel a tettével bizonyította, hogy mennyire szereti ezt a kislányt, akire most már úgy tekintek, mintha a sa­ját gyermekem lenne. Õ szerencsére jól van, de lelkileg nagyon nehezen viseli a történteket"

– mondta a Borsnak az aggódó édesanya, Kerékgyártó Ildikó. A baleset óta a család semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a tűz okáról. Elmondások alapján arra következtetnek, hogy egy fémcsőről lepattanó elektromos szikra okozhatta a tüzet.

A sérült fiú jelenleg az István kórház intenzív osztályán fekszik, ahol mesterséges kómában tartják. A gyógyuláshoz rengeteg vérre van szüksége, ezért családja és barátjai az emberek segítségét kérik.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.