RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő adat ! 1100-nál több amerikait lőtt le a saját rendőrsége 2015-ben

Megdöbbentő adat ! 1100-nál több amerikait lőtt le a saját rendőrsége 2015-ben
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2015. 12. 24. 15:00

Egyharmad részük fekete és fegyvertelen volt...A gyilkos rendõrök 98 %-át felmentették.

Sok-e vagy sem a valamivel több mint ezeregyszáz rendőri áldozat ? Mindenképpen nagyon sok, mert amíg hatósági intézkedések következtében 2009 és 2012 között 397 - 426 ember vesztette életét az USA-ban, és a 2013-as összesítés is "csak" 461 ilyen esetet rögzített.

Sejthető volt, hogy a hivatalos statisztika torzít, mert ugyan 1994 óta törvény írja elő, hogy a kormányzatnak számon kell tartania az erőszak rendőri alkalmazására vonatkozó adatokat, ám egy korábbi felmérésben az Egyesült Államok 18 ezer bűnüldöző egysége közül csak 564 vett részt...

“Haladást” jelent, hogy míg tíz évvel ezelőtt a közvélemény fenntartással fogadta a feketék haláláról szóló rendőrségi verziót, addig a mobiltelefonok felvételeinek köszönhetően ma már az emberek elkezdtek hinni a feketék vallomásának.      

Másrészt manapság már több független szervezet „számolja” a halállal végződő eseteket, úgyhogy a legfrissebb adatok hitelesebbek. Besegített a Guardian lap online számoló-melléklete is.

A rendőri intézkedés közben elhunyt feketék aránya évről-évre tovább nőtt. Jelenleg 33 %. A fehér emberek  csupán 18%-ban estek áldozatul ázsiai eredetű.

Ráadásul – bőrszíntől függetlenül – a halállal végződő intézkedések kétharmadában nem is volt fegyver a lelőtt állampolgároknál.

A civil szervezeteknek az fáj  a legjobban, hogy a fenti riasztó adatok ellenére az esetek 98 százalékában a bírósági eljárás során a rendőröket felmentették az emberölés vádja alól.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.