RETRO RÁDIÓ

Szeged lakóit kitevő migránstömeget telepítene hozzánk az EU!

Gregácz József
Szerző
Gregácz József
Létrehozva2015. 11. 02. 17:48

Már kész is az úgynevezett Juncker-képlet, a visegrádi országok, köztük hazánk tiltakoznak!

Napirend előtti felszólalásában Rogán Antal először ismertette a Juncker-képletet, ami alapján a következő időszakban Szeged lakosságát kitevő migránstömeget telepítenének Magyarországra!

5 év alatt betelepül egy szegednyi migráns!

"A kötelező betelepítési kvótát,  egy képlet alapján fogalmazzák meg. A kezemben tartom a Juncker-képletet.

Az az 1 millió fő amiről Soros György beszél  kísértetiesen egybe hangzik  azzal az elvárással amit a német kormány megfogalmazott arra nézve, hogy körülbelül hozzájuk hány ember fog bekerülni az év végéig.

Õk úgy 1millió - 1 millió 200 ezer emberről beszélnek, ami a Juncker képlet alapján azt jelenti, hogy Magyarországra nézve 1 millió ember esetén évente 13 ezer 200, 1 millió 200 ezer ember esetén pedig több mint 15 ezer embert telepítenének be évente!

Ha azt feltételezzük, amit az MTA kutatóintézete is mondott, hogy folytatódni fog legalább 5 éven keresztül ez a bevándorlási folyamat Európába és hozzátesszük még, hogy családegyesítésről nem is beszéltünk, azt kell, hogy mondjam

a Juncker-képlet alapján a kötelező betelepítési kvóta egy szegednyi ember betelepítését jelenti Magyarországra öt esztendő leforgása alatt!

Tisztelt képviselő társaim, mint ennek az egésznek a puszta értelme is megkérdőjelezhető.

Értelmetlen, jogtalan, veszélyes!

Magyarország Kormánya Tisztelt képviselő társaim a kötelező kvótát nem tartja sem elfogadhatónak és igazából értelmetlennek, jogtalannak és veszélyesnek is tartjuk.

Értelmetlen, mert nem megoldja, hanem súlyosbítja a válságot. A kvóta meghívót jelent a migránsok számára, és nem oldja meg az elhelyezési kérdésüket sem. Egy határok nélküli Európában hogyan lehet megoldani azt, hogy akiket Németországból telepítenek Magyarországra, Lengyelországba vagy Szlovákiába, azok ne térjenek vissza oda, ahonnan elküldték őket? Hogyan korlátozzuk a mozgásszabadságukat? A kvóta vége az lesz, hogy egyes európai országok a gyorsan növekvő nyomás miatt vissza fogják állítani az unión belüli határaikat. Ez a schengeni rendszer végét és az Unió szétesését jelentené.

Mint ahogy az osztrákok is építési munkálatokba fogtak, biztonsági intézkedéseket foganatosítanak, kaput építenek oldalsó szárnyakkal.

Akárhogy is ravaszkodnak a szavakkal, végső soron arról van szó, hogy ők is meg akarják védeni magukat. Ami természetes. Mint ahogyan az is, hogy ami onnan nézve kapu kerítéssel, az Szlovéniából nézve kerítés kapuval.

Szerencsére az osztrák-magyar határon ilyenre nincs szükség, mert mi, magyarok a szerb és a horvát határon megvédtük Ausztria felénk eső határait is. Nem ravaszkodtunk a szavakkal, cselekedtünk, akkor, amikor kellett. Képviselőtársaim büszkék lehetnek arra, hogy volt erőnk ehhez.

Magyarország az Európai Bírósághoz fordul

Visszatérve a kvótához, a kötelező kvóta jogtalan is, mivel az érvényben lévő európai egyezmények, szerződések és eljárásrendek szerint nem volt hatásköre az európai vezetőknek ebben a kérdésben kötelező döntést hozni.

Más európai uniós országok kormányai mellett a magyar kormány is szeretne az Európai Bírósághoz fordulni, mert jogtalannak tartjuk a kötelező kvótát. Ahogy a határzár megépítése előtt, ehhez most is szeretnénk kérni a magyar emberek támogatását és az Országgyűlés támogatását is.

Magyarország ebben a kérdésben nincs egyedül. A visegrádi országok nem támogatják, hanem ellenzik a kötelező betelepítési kvótát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.