HŰHA

Szerző Natasha

Létrehozva: 2024.10.10.

„Hányingerem van az egész embertől” – a magyar énekesnő durván kiosztotta a TV2 sztárját

Órákon belül kiderül, mi lett a TV2 szerelmespárjainak a sorsa. A Kísértés ugyanis a fináléhoz ért, a rajongók pedig elmondták a véleményüket és azt is, hogy mire számítanak. Így tett például Lil G is.

A Kísértés órákon belül a végéhez ér, hiszen eljött a finálé napja. Kiderül, melyik az a páros vagy éppen párosok, akik a csábítás ellenére is együtt folytatják tovább, illetve kik azok, akik inkább bedobják a törülközőt. Nos, azt kijelenthetjük, hogy nagyon izgalmas adás elé nézünk, hiszen több megcsalás történt, és egyes szereplők viselkedése is kiverte a biztosítékot sokaknál. Például Lil G-nél is, aki egy külön TikTok-videót szentelt annak, hogy elmondja a véleményét a játékosokról.

Lil G A Kísértés
Lil G kitálalt A Kísértés szereplőiről (Fotó: Markovics Gábor)

Lil G A Kísértésről: "Utálom Lórit, mint a sz**t"

A videóban egy rangsorolást csinált a lány, és persze mindenkit górcső alá is vett. Toncsi és Attila párosával nincs gondja, semlegesnek tartja őket, a legszimpatikusabb viszont Dorina és Brigi a számára. Mint mondja: el tudná képzelni, hogy barátok legyenek, mivel hasonló személyiségek, és szerinte nagyon jól kijönnének. Ez viszont már nem mondható el Lóriról, Noelről, Dusánról vagy Gergőről... De leginkább Lóriról.

Ingét nagyon kedvelem amúgy, szerintem egy tök jó személyisége van. Egy dolgot nem kedvelek benne, és az a párja, Lóri. Sokkal jobbat érdemelne nála

– hangzik el Lil G videójában, aki aztán később kifejtette, miért gondolja ezt. 

„Én nem tudom, hogy Lórival hogy tud szóba állni bárki is. Főleg egy olyan nő, mint Inge. Ő egy tipikusan olyan férfi, akinek egyedül kellene megöregednie. Mellé nem való lány... Ahogy megszólal, megmozdul, rosszul vagyok tőle. Hányingerem van az egész embertől. Nem tudom, hogy ragadhatott le ennyi idősen egy ötéves szintjén. Nekem ő a rémálmom, az ilyen típusú pasiktól irtózom. Utálom Lórit, mint a sz**t" - fogalmazta meg kegyetlen véleményét az előadó, aki a végén még Dusánnak is odaszúrt. 

Ettől a Dusántól is nagyon rosszul vagyok. Forog tőle a gyomrom

– tette hozzá Lil G. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek