tóth gabi
Vízválasztó este következik, pedig Brigi és Máté közt épp most volt konfliktus. A Kísértés szigetén egyre inkább átveszik az uralmat a szélsőséges érzelmek.
Ráfordult a fináléra a műsor hiszen a ma esti az utolsó előtti adás, mielőtt a Kísértés csábítói, és a párok tagjai elhagyják a villákat. A mai este izgalmasnak ígérkezik az álomrandikkal, de mi lehet ebből egy konfliktusos hét után?
Azt már tudjuk, hogy Brigi és Máté is álomrandira megy, ahol a lány szájából elhangzik egy mondat, miszerint
Szerintem ez az egyik legjobb nap az életemben!
Pedig még csak tegnap reggel történt, hogy az ominózus hawaii buli után ki kellett békülniük, amikor is Máté nehezményezte Brigi közvetlenségét a többi fiúval. Akkor látszott rajta, hogy rendesen kiakadt, de a hangját egy pillanatra sem emelte fel.
Visszanézve saját magát, a fiú így nyilatkozott:
„Van benne olyan rész, amit túlzásnak érzek. De jó részt a régi sérelmeim jöttek ki rajtam, az érzések, amiket a múltamból hozok. Konkrétan azért lettem mérges, mert a »csak barátok vagyunk« mondattal a való életben is sokszor találkoztam már…”
Mégis, amikor Brigi inkább ejtette az estét, a fiú ezt tiszteletben tartva távozott a szobából, és reggelig felé sem nézett. Nem kiabált, nem erősködött, nem csapkodott a forró thai éjszakában.
„Kiskorom óta a sport segít az indulatok kezelésében. Ettől függetlenül úgy gondolom, minden embernek tudni kell megbocsátani."
Az egy férfinak nagy előnye, ha higgadt tud maradni, nem kel ki magából, és hordja le ordibálva a párját a sárga földig – mint egyesek.
Reggel aztán Brigi volt az, aki beszélgetést kezdeményezett, és bocsánatot kért. Ez – valljuk be – borzasztóan nehéz egy kapcsolatban, akár igazunk van, akár nincs, hiszen önmagunkat kell legyőznünk.
Ilyen és ehhez hasonló drámákkal, konfliktusokkal és békülésekkel vágnak neki párok és kísértők a mai estének 21:30-kor a TV2 képernyőjén. Exkluzív, finom randira vihetik a párok tagjai az általuk kiválasztott csábítót. A randizó párokban sok meglepetést nem várhatunk, annál inkább izgulhatunk, mennyire véglegesíti ez a fülledt éjszaka a csábításokat.
Aztán persze van, aki kimarad a jóból, vagy éppen ő a szerencsés nem-kiválasztott. Ezt majd az idő eldönti: