tóth gabi
Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a filmmogul özvegye újabb árverést tervez.
Jó nagy a felfordulás abban a raktárhelyiségben, amiben Vajna Tímea néhai férje, Andy Vajna ereklyéit, ikonikus filmes emlékeit tárolta. Az Amerikában lévő üzletasszony egy 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetben tette közzé, hogy igencsak meggyűlik a baja a pakolással, ugyanis 15 évnyi emléket, tárgyakat kell összegyűjtenie.
A pakolás során Timi olyan ikonikus tárgyakra bukkant, mint az elhunyt filmmogul közös fotója jó barátjával, Arnold Schwarzeneggerrel, vagy éppen egy 1988-as fotó Sylvester Stallonéról, még Rambo szerepében.
Az egyelőre talány, hogy Timi miért döntött úgy, hogy kipakolja az egész raktárt, az viszont tudható, hogy a helyiséget azután bérelte ki, hogy megvette az álomházát a tengerentúlon. Természetesen ott is található néhány Andy-re emlékeztető tárgy, de minden nem fért volna el, ezért volt szükség a raktárra, ami egyébként bevett szokás az Egyesült Államokban. Most viszont valami történhetett, ami miatt másfél évtized alatt összegyűlt, számára oly kedves emléket össze kellett pakolnia. Talán újabb árverésre készül Andy hagyatékaiból?
Vajna Timi egyszer, körülbelül három éve már döntött úgy, hogy árverésre bocsájtja Andy Vajna filmes relikviáit. Akkor körülbelül kétszáz személyes tárgyra és filmes ereklyére lehetett licitálni, de voltak exkluzív forgatási fotók is, amik kalapács alá kerültek. Timi a bevétel egy részét jótékony célra fordította, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központnak ajánlotta fel, és könnyen lehet, hogy most is valami hasonlóra készül.
Bár már több mint négy éve, hogy a filmmogul örökre lehunyta a szemét, Timi mind a mai napig őrzi az emlékét. Rendszeresen látogatja néhai férje Los Angelesben található sírját, amikor pedig Budapesten jár, kimegy a Fiumei úti temetőbe, hogy Andy magyarországi síremlékén is elhelyezzen egy virágot.