Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.07.26.

Elkelt Kaly Roland: Eljegyezte szerelmét a sármos énekes

Kaly Roland szíve nyolc éve foglalt. Kedvesével a kapcsolatuk egy szinttel feljebb lépett, ugyanis a napokban eljegyezte a lányt.

Kaly Roland ritkán beszél a magánéletéről. A Sztárban sztár leszek! harmadik évadának felfedezettje a Borssal kivételt tett, és elárulta: hosszú ideje él párkapcsolatban, februárban már a nyolcadik évfordulójukat ünnepelték együtt. A lapnak tavaly ősszel mesélte el megismerkedésük történetét.

Kaly Roland
Roland és szerelme már nyolc éve alkot egy párt Fotó: Bors

"Első, sulis szerelem a miénk. 

Tizenhat vagy tizenhét éves voltam, ő egy évvel járt felettem. 

"Jelenleg Nagyváradon az orvosi egyetemen tanul, most az ötödik évfolyamán tart. Igyekszünk minél több időt együtt tölteni, de most a távolság miatt picit nehezebb" – mesélte novemberben a kézdivásárhelyi tehetség.

"A szüleivel is jó kapcsolatot ápolok, napi szinten tartjuk a kapcsolatot. A szünidőket, ünnepeket alkalmat adnak a nagyobb találkozásokra, de a Sztárban sztár leszek! előtt gyakran én látogattam meg, vagy ő utazott haza, ahogy az időnk engedte" – árulta el a fiatal énekes.

„Később én is szeretnék családot, esküvőt”

Roland arról is említést tett, hogy a jövővel kapcsolatban komoly elképzelései vannak.

"Most az a fontos, hogy ő is építse az életét, van még bő két éve az egyetemtől, én is a karrieremet szeretném megalapozni, úgyhogy egyelőre ezek élveznek prioritást az életünkben."

Persze majd később én is szeretnék családot, esküvőt, ez az élet rendje, ezek szép dolgok, meg kell élni az embernek minden ilyen fontos pillanatot

 – fűzte hozzá.

Roland édesapja is örül az eljegyzésnek

Úgy tűnik, most érkezett el az idő, hogy a szerelmesek komolyabb szinte emeljék a kapcsolatukat. Roland híres édesapja, Kaly Csaba osztotta meg a közösségi oldalán a fiatalok posztját, melyben az énekes szerelme büszkén mutatja meg a jegygyűrűjét, ugyanis mostantól jegyben járnak.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról