Létrehozva: 2023.06.06.
Módosítva: 2023.06.06.

„Életveszélyes ez a kerület!” – omladozó bérház miatt akadt ki a magyar sztár

Cintyha Dictator a főváros VI. kerületében sétált, amikor ijesztő jelenségre lett figyelmes.

Felháborító és roppant veszélyes jelenségre hívta fel a figyelmet Cinthya Dictator. A fotóművész a hétvégén Budapest belvárosában, egészen pontosan a VI. kerületben sétált, amikor arra lett figyelmes, hogy az egyik bérház fala katasztrofális állapotban van, sorra omlanak le róla a téglák. Amikor Cinthya arra járt, már több darab is hevert a járdán, ahol naponta rengetegen elhaladnak, teljesen gyanútlanul. Belegondolni is szörnyű, mi történne, ha egy mit sem sejtő járókelőt fejbe találna egy tégla, aminek a súlya átlagosan 3-3,5 kiló!

Cinthya attól tart, hogy valakinek a fejére esik a tégla   Fotó: Szabolcs László

„Életveszélyes ez a kerület! Szinte naponta találkozom omló házfalakkal, szörnyű állapotban lévő házakkal, miközben itt a kerületben inkább azzal foglalkoznak, hogy minél több legyen a biciklitároló vagy rollerállomás. Semmi bajom a bringásokkal, nem arról van szó, de a fontossági sorrenddel egyáltalán nem értek egyet. Meg kell valakinek halnia ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék?” – háborgott a feltűnő külsejű híresség, teljes joggal.

Gyerekek is szaladgáltak a veszélyes utcában

Cinthya azt is elárulta, hogy ugyan egy szalaggal körbe van kerítve a veszélyes terület, ez gyakorlatilag nem segít semmit, ráadásul egyik nap a párjának, az énekes Molnár Tominak kellett visszaraknia a veszélyt jelző szalagokat.

„Egyik nap még a szalagok sem voltak a helyükön, valaki elvitte őket, a kedvesem tette vissza. Ráadásul ott szaladgált két kisgyerek a szülőkkel, nézni is rossz volt. Én már inkább az út közepén megyek, az is biztonságosabb, mint a járda. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze meg, mi van felette ha arra sétál, mert valóban életveszélyes” – hívta fel a figyelmet Cinthya, aki bízik benne, hogy minél hamarabb megoldás születik erre a problémára, és a VI. kerület vezetése is komolyan veszi az ott lakók testi épségét veszélyeztető kérdést.

 

Ezt nem kéne valakinek sürgősen megcsinálnia, mielőtt még valaki meghalt?!

– tette fel a kérdést videójában Cinthya. 

Házfal omlott a kerületben az Operett balerinájára

Az egész országot megrázta, amikor tavaly nyáron ugyanebben a kerületben egy bérház fala ráomlott az Operettszínház egyik fiatal balerinájára, Nikolettre, aki párjával, Benjaminnal épp a teátrum felé sétált, amikor megtörtént a baj. A Jókai utcában, egy társasház tetőterében új lakásokat alakítottak ki, és valakinek a katasztrofális hibájából adódóan kőtörmelékek zuhantak a mélybe. Épp akkor, amikor a szerelmesek arra sétáltak. Nikit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Azóta sokat javult az állapota, magához tért, Benjamin pedig megkérte a kezét egy rehabilitációs intézetben. A Bors áprilisban megbízható forrásból megtudta: a táncos továbbra sem hajlandó elfogadni, amit az orvosok valószínűnek tartanak, hogy sosem térhet vissza a színpadra. Hisz a felépülésében. Ugyanakkor csak egy rendkívül szűk körrel tartja a kapcsolatot, még a közeli barátainak sem veszi fel a telefont.

INSIDER

Mosolygott a Jókai utcában megsérült balerina

Továbbra is rehabilitációs kezelésekre jár a Jókai utcában megsérült táncművész.

INSIDER

Mosolygott a Jókai utcában megsérült balerina

Továbbra is rehabilitációs kezelésekre jár a Jókai utcában megsérült táncművész.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmasra duzzadtak a TV2 szexi sztárjának ajkai - kép

borsonline.hu

Kamerák előtt mondta ki Tóth Gabi a kemény üzenetét Krausz Gábornak és Hannarózának

hirtv.hu

Célpont: Pártkönyvvel olcsóbb + videó

ripost.hu

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

mandiner.hu

Unokájával együtt gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját Orbán Viktor

origo.hu

Tóth Gabi teljesen átlátszó szoknyában, fekete bugyiban mutatta meg magát - kép

mindmegette.hu

Krausz Gábor nyerte a Dancing with the Stars idei évadát

ripost.hu

Könnyes búcsú, ő a Sztárban Sztár leszek! kiesője

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Igaz a szomorú hír: kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

HŰHA

Alekosz kifakadt Zámbó Jimmy eladó háza miatt

HŰHA

Lélegzetelállító, így twerkelt Szandi és Nagy Alexa a Sztárban Sztár leszek! színpadán

HŰHA

Tóth Gabi nem hagyta ki, ismét üzent Krausz Gábornak

HŰHA

"80-nak nézel ki, cula"– Plasztikái miatt szedték szét a kommentelők Molnár Anikót -Videó

HŰHA

Hét számjegyű összeget kaszál Varga Miklós