RETRO RÁDIÓ

Mosolygott a Jókai utcában megsérült balerina

KKP
Szerző
KKP
Létrehozva2023. 04. 13. 19:10

Elzárkózik a világ elől a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész. Nikolett még a közeli ismerőseinek sem veszi fel a telefont, azonban a közelmúltban az egyik közösségi platformon mégis hírt adott magáról.

A Budapesti Operettszínház fiatal balerinája éppen a munkahelyére a tartott kedvesével, Benjaminnal tavaly júniusban, amikor elsétáltak az egyik Jókai utcai társasház előtt. Az épület tetőterében éppen új lakásokat alakítottak ki, a munkálatok megtervezésébe azonban hiba csúszhatott, ugyanis egy pillanatban hatalmas törmelékek zuhantak a mélybe, és maguk alá temették a művésznőt. Percek kellettek hozzá, hogy a felszálló porfelhő némileg eloszoljon, és a férfi megtalálhassa a balerinát.

Jókai utcai házomlás
Háborús övezetre emlékeztetett az omlás után az utcakép

A férfi tisztában volt vele, hogy amennyiben szakértelem nélkül a kedveséhez ér, azzal még nagyobb problémát okozhat, ezért csupán a köveket szedte le róla, szólt hozzá, és értesítette a mentőszolgálatot.

Nikit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Azóta javult az állapota, magához tért és Benjamin eljegyezte egy rehabilitációs intézetben.

 A Bors megbízható forrásból megtudta: a balerina továbbra sem hajlandó elfogadni, amit az orvosok valószínűnek tartanak, hogy sosem térhet vissza a színpadra. Ugyanakkor csak egy rendkívül szűk körrel tartja a kapcsolatot, még a közeli barátainak sem veszi fel a telefont.

Többen is próbáltuk keresni, de úgy tűnik, egyelőre nem szeretne a külvilággal kommunikálni. Ezt tiszteletben tartjuk, hiszen megértjük, hogy egy átlagember számára is tragédia, ha lebénul, de egy a mozgás művészetéből élő fiatal számára még inkább. 

Szeretnénk, ha tudná, hogy gondolunk rá – mondta a neve elhallgatását kérő ismerős.

Niki már boldog menyasszony. Fotó: Facebook

Nikolett állapotát illetően egyébként a közelmúltban mutatkoztak biztató jelek. Az utolsó hírek szerint a balerina még kerekesszékben töltötte a mindennapjait, ám egy hete maga jelentkezett be az Instagramon. 

Akkor egy rehabilitációs gépen kezelték. A felvételen a lány mosolygott.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.