Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
HŰHA

Szerző Maca néni

1 éve

Összeomlott Varga Irén kamu élete és a házassága is romokban

Megvan a trükk, amivel Varga Irén megmagyarázza rajongóinak, miért nem él már Spanyolországban.

Szerző Maca néni

Nos, a Varga Irén együgyűségéből profitot termelő csapat nem sokáig gondolkodott azon, hogyan oldják fel az ellentmondást, vagyis miként nyomják le a követők torkán azt a tényt, hogy a párocska egy megveszekedett percet sem élt Spanyolországban és hősnőnk még véletlenül sem kapott munkát a helyi állatkertben

Fotó: YouTube

A megoldás pont olyan lett, amilyen az Irénke új életét feldolgozni hivatott netes sorozat. Vicces, de silány és ötlettelen. A humor forrása persze megint maga a Mahiana Roszallo néven is ismert mémalapanyag, aki olyan hittel és alázattal csinál magából bohócot, hogy arra nehéz szavakat találni. A történetvezetés ott tartott, hogy Irénke, mint állatgondozó állt munkába Barcelona patinás parkjában, ahol többek között a tigris, a flamingók, a szurikáták és az orrszarvú etetése lett volna a feladata. Nos, a jóasszony már az első napján kiszúrta, hogy a szurikáták, vagyis a négyujjú manguszták „egymást eszik”, majd belefutott a „betegeskedő” orrszarvúba. Mindezt jelentette a park vezetőjének telefonon, persze magyarul. 

A most megjelent új epizódban Irén és Laci éppen a tengerparton sétálgat, amikor megcsörren a telefon és a park egy másik, természetesen kiváló magyar nyelvtudással bíró vezetője közli hősnőnkkel, hogy ki van rúgva, mert a fentemlített kisemlősök megették egymást, és az orrszarvúval is baj van. A netes híresség hiába magyarázza, hogy ő jelezte a gondokat, végül elküldi a fenébe a méltatlankodót, aki elbocsájtja. 

Ha pedig mindez nem lenne elég, hazatérve porszem került a gépezetbe. Úgy tűnik, Lacinál betelhetett a pohár és válságba jutott a kapcsolatuk. Persze, tekintve, hogy Irénke esetében az sem biztos, hogy igaz, amit kérdez, nem lehet tudni, hogy az alábbi videó a valóságot tükrözi-e , de azért megmutatjuk. 

Nem kell különösebb oknyomozói képesség ahhoz, hogy felismerjük, a videó nem a mostani zord időjárásban készült, de talán csak nem forgott a kamera, amikor Lacinak elege lett, így Irénke ötletemberei kerestek egy, a helyzethez illeszkedő anyagot és ezt sikerült találniuk. Mindenesetre egy esetleges szakítás komoly gondot okozhat hősnőnknek, hiszen Laci nem csak a férje, de egyben a törvényes gyámja is a netes hírességnek. 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elrabolták és meg akarták ölni a TV2 sztárját

origo.hu

Putyin félelmetes és váratlan döntést hozott

borsonline.hu

Élet és halál közt lebeg a gyönyörű nő, akire saját kutyái támadtak rá

mandiner.hu

Szlovák választások: kegyetlenül benézte a balos újságíró az Orbán-átkot

ripost.hu

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

magyarnemzet.hu

„Az Abrams tankok mozgó acélkoporsók az ukránoknak”

origo.hu

Tóth Gabi durván nekiesett Majkának + Videó!

mindmegette.hu

5 rossz szokás, ami miatt gyorsabban öregedhet az agyunk

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek a legjobb vezetők: érdemes rájuk hallgatni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Dévényi Tibor megdöbbentő vallomása: Örökbe fogadna egy 25 éves nőt

HŰHA

Molnár Anikó Mallorcán vetkőzik, baja lehet belőle!

HŰHA

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

HŰHA

Milliós születésnapi zsúrt rendezett a kislányának L.L. Junior

HŰHA

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Mindennap elvesztettem a fizetésemet

HŰHA

Mint a kis hableány: ringó melleivel dobálják a hullámok Kiszel Tündét

HŰHA

Kiakadtak a rajongók: szájon csókolta 12 éves lányát David Beckham

HŰHA

Ez ám a szerelem! Ajándék lóval lepte meg Majka a feleségét