RETRO RÁDIÓ

Éden Hotel - Loki lemond tízmilliós nyereményéről

Éden Hotel - Loki lemond tízmilliós nyereményéről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 06. 01. 08:21

Hosszú hónapokon át tartó taktika eredményeként, múlt pénteken végül Loki-Barbara párosa lett az Éden Hotel gyõztese. A lány lakást vásárol majd a fejenként tízmilliós nyereménybõl, Loki viszont meglepõ kijelentést tett a Borsnak.

Éden Loki közölte, lemond a több milliós nyereményről özvegyen maradt édesanyja javára. "Én a pénzt úgy, ahogy van, odaadtam az édesanyámnak.

Egyrészt nekem nincs rá szükségem, másrészt szeretném neki megköszönni mindazt, amit kaptam tőle

- nyilatkota a Borsnak győzelme után Loki, aki a mai napig egy fedél alatt él anyukájával. "Soha nem hagynám magára, édesapám halála óta az eddiginél is jobban próbálok rá odafigyelni" - tette hozzá az Éden Hotel győztese, akivel ellentétben párja, Éden Barbara már tudja, mire költi a húszmilliós nyeremény másik felét.

A válogatáson meg sem fordult a fejemben, hogy ezt az összeget egyszer tényleg a kezemben tarthatom, én azért jelentkeztem, hogy szerepelhessek egy műsorban, ami gyerekkori álmom volt.

Tehát, mivel egyáltalán nem számítottam erre a pénzre, olyan, mintha nem is lenne, mégis alaposan meg fogja változtatni az éle­temet. A szerelmemmel veszünk egy lakást" - árulta el a lapnak az Éden Hotel harmadik szériájának milliomosa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.