Marics Peti
A Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivõje pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus kifejtette: csütörtökön a Soros-birodalom központja, a Nyílt Társadalom Alapítványok sajtóközleményben szólította fel az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket Magyarország ellen, amiért a parlament elfogadta a Stop Soros törvénycsomagot és a Magyarország megvédését szolgáló alaptörvény-módosítást.
Rá néhány órával az Európai Bizottság máris bejelentette: meg fogják vizsgálni a két jogszabályt, és ha szükséges, akár lépéseket tesznek ellene – idézte fel Hollik István.
A KDNP-s politikus szerint ez ismét megerősítette, hogy a Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot. Mint mondta, azt korábban is látták már, hogy Soros György Brüsszelbe járt eligazítást tartani az Európai Bizottság vezetőinek. Ezek a megbeszélések soha sem nyilvánosak, noha számos esetben kérték, tegyék azzá őket, de ez nem történt meg – jegyezte meg Hollik István.
Ez a dróton rángatott Soros-hálózat azért támadja Magyarországot, mert „mi nem vagyunk hajlandóak végignézni, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak”, ahogy azt sem, hogy Európában népességcserét hajtsanak végre – értékelt.