RETRO RÁDIÓ

Antiterrorista kommandó rohamozott meg Németországban egy mecsetet

Antiterrorista kommandó rohamozott meg Németországban egy mecsetet
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2015. 12. 18. 18:10

A vád: az ISIS-nek gyûjtöttek pénzt és harcosokat. Az alkancellár Szaúd-Arábiát vádolja.

A stuttgarti mecsetből számítógépeket, merevlemezeket, mobilokat és dokumentumokat vittek el a rend őrei.

Az akciót a Baden-Württembergi belügyminiszter azzal indokolta, hogy az épületben működő iszlám kulturális és oktató központban harcosokat toboroztak és adományokat gyűjtöttek az ISIS-nek.

Hozzátette: az elmúlt hetekben tíz olyan személyről van tudomásuk, akik gyakran látogatták a mecsetet, majd visszamentek Szíriába harcolni.

Néhány napja a német alkancellár a Bild am Sonntagban kérte arra a szaúdi rendszert, hogy ne támogasson szélsőséges iszlamistákat, valamint olyan mecseteket és közösségeket, amelyek veszélyesek a társadalomra.

Ismert, hogy Szaúd-Arábia ugyan nem fogadott be senkit a szíriai menekültek közül, de pénzt ajánlott Németországnak 200 wahabita mecset felépítésére.

A wahabita mecseteket az egész világon Szaúd-Arábia támogatja és e mecsetek látogatói közül kerülnek ki azok is, akik veszélyesek például a német társadalomra - mondta Sigmar Gabriel alkancellár.

A német belügyminisztérium szerint az elmúlt három évben 670 olyan migránst azonosítottak, akit Németország már befogadott, de akik visszatértek Irakba és Szíriába, hogy a különböző terrorista csoportok oldalán harcoljanak.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.