RETRO RÁDIÓ

"Lehet, nem kell rá sokat várni... " – ebben a műsorban térne vissza a képernyőre a TV2 sztárja

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 27. 19:00

Szép Valentina nevét tavaly ismerhette meg az ország. A fiatal lány A Kísértés műsorában szerepelt, ám azóta nem volt képernyőn. Reményei szerint viszont ez hamarosan változni fog.

A Kísértés Valentináját egy évvel ezelőtt ismerhette meg az ország! A fiatal lány csábítóként érkezett a thaiföldi Paradicsomba, ami azt jelentette, hogy próbára kellett tennie a stabilnak tűnő párkapcsolatokat. Például Noel és Dorina kapcsolatát. Kijelenthetjük, hogy nem volt nehéz dolga, ugyanis a férfi gyorsan beadta a derekát. Először a Nagy Ő-ből is ismert Natival keveredett össze, majd jött a fekete hajú bombázó, Szép Valentina, akivel még a műsor után is összeboronálták Noelt. Nyilvánvalóan a szombathelyi lány nagy hatással volt rá, ám akkor nem álltak úgy a csillagok, hogy bármi is kisüljön kettejük kapcsolatából. Cserébe viszont Tina karrierje komolyan ível felfelé a műsor óta, hiszen hazánk és Spanyolország között ingázik, illetve több, külföldi szépségversenyen is megfordult. Sőt, még az is lehet, hogy hamarosan visszatér a képernyőkre! Ezért akár még a külföldi életét is feladná érte. 

A Kísértés Tina
A Kísértés Tina számára egy örök emlék marad (Fotó: TV2)

A Kísértés szereplője visszatér a képernyőre?

Tina mindennapjait a munka és az utazás tölti ki a műsor forgatása óta. Ugyebár a fiatal lány Spanyolországban is dolgozik, illetve szezonon kívül kis hazánkban tölti a napjait. Vagy éppen Kínában egy szépségversenyen, mert hogy ott is megfordult már, és komoly díjakat zsebelt be. Mégis Tinának az a vágya, hogy újra képernyőre kerüljön, és lehet, hogy erre nem is kell már sokat várni. Sőt, a rajongók még akár A Kísértés műsorában is láthatják őt!

Szeretnék visszatérni a képernyőre, az is lehet, nem is kell rá sokat várni, de egy Kísértésnek sem mondanék nemet, ha olyan lenne a kapcsolati státuszom. Viszont azt gondolom, a kísértő szerepet kimaxoltam, sírtunk és nevetünk a nézőkkel együtt

– mondta lapunknak Tina, aki akár még a Dancing with the Stars vagy az Ázsia Expressz műsorában is felbukkanhatna, de addig is egy biztos, sok terve van a jövőt illetően. 

„Rengeteg tervem van, sajnos sokról jelenleg nem is beszélhetek. De szeretem meghúzni a váratlant, és szokásosan, amennyire azt érzem, megfogom osztani az emberekkel, mire készülök. Egyébként, akik ismernek tudhatják, hogy az életem nagyon kicsi szakaszába engedem be a közönséget, és ezt szeretném tartani a jövőben is” - tette hozzá a népszerű influenszer, aki a Borsnak korábban arról is beszélt, hogy készen áll egy új szerelemre. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.