Létrehozva: 2024.10.15.

Hajmeresztő kijelentést tett Meghan Markle, a fél világ most rajta röhög

Hihetetlen, mit próbált elhitetni a gyerekekkel a hercegné.

Meghan Markle az utóbbi időben botrányt botrányra halmoz. A sussex-i hercegnéről kitálalt korábbi alkalmazottja, de az sem javít a megítélésén, hogy előkerült róla egy vetkőzős videó is.

Meghan Markle szerint ő az egyik leginkább zaklatott ember a világon / Fotó: AFP

Ám lehet, hogy ez megint nagy port fog kavarni. Larissa May, a #HalfTheStory nevű nonprofit szervezet alapítója árulta el, hogy nemrégiben Meghan Markle tinédzserekkel folytatott személyes beszélgetést. A sussexi hercegné célja az volt, hogy segítsen a fiataloknak megnyílni a közösségi média használatával kapcsolatos kellemetlen tapasztalataikról, az volt, és Meghan és a Girls Inc. vezérigazgatója, Stephanie J. Hull segítségével „megteremtsék a sebezhetőség terét”.

Stephanie-val és Meghannel arról beszélgettünk, hogy mit is jelent felnőni ebben a digitális korban

— nyilatkozta Larissa May egy október 11-én megjelent interjúban.

A szervezet vezetője így folytatta: „Készítettünk egy feladatot a lányoknak, amelyben egy rakás forgatókönyvet vettünk át, és Meghan arról beszélt, hogy ő az egyik leginkább zaklatott ember a világon. A lányokkal meglengettük ezeket a kis emoji-táblákat, és arról beszélgettünk, hogy az egyes forgatókönyvek hogyan hatottak volna rájuk érzelmileg”.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Meghan az őt ért zaklatásokról beszélt. Márciusban részt vett az SXSW nyitónapi vitaindító beszélgetésén, ahol a következő kérdést tették fel a hercegnének:

A közösségi média olyan hellyé vált, ahol a nőket és a lányokat vizsgálják, tárgyiasítják, zaklatják, és sajnos tudom, hogy ez olyasmi, amit te is jól ismersz. Hogyan kezeled a a rád zúduló, végtelennek tűnő mérgező hozzászólásokat, zaklató mondatokat?

„A saját jólétem érdekében ma már távol tartom magam a közösségi médiától, de a legtöbb zaklatás és bántalmazás, amit a közösségi médiában és az interneten tapasztaltam, akkor volt, amikor terhes voltam Archie-val és Lilivel. [...] Újdonsült anyukaként ez egy nagyon sebezhető időszak. Ráadásul a közösségi média, a görgetéssel töltött idő még inkább alváshiányhoz vezet. Ráadásul nagyon frusztráló látni a közösségi médiában az anyaságnak ezt a tökéletesnek tűnő ábrázolását, miközben mindannyian tudjuk, hogy kicsit sem az” — mondta el őszintén Meghan Markle, akinek a szavait a Life.hu idézte.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek