RETRO RÁDIÓ

Hátborzongató bejelentés érkezett a Marsról: "megnyílik a Föld-Mars transzferablak"

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 09. 11. 19:30

4 éven belül megkezdheti az emberiség a bolygó elfoglalását.

Elon Musk sok tekintetben megelőzte a modern kor gondolkodóit, a tech-milliárdos már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy az emberiség jövője azon fog múlni, hogy milyen gyorsan tudjuk gyarapítani a technikai fejlettségünket, és milyen gyorsan tudunk lakhatóvá tenni más bolygókat is. Napjainkra Musk több jövendölése is valósággá vált, sőt ő maga is próbálkozik az űrutazással több kevesebb sikerrel. Most azonban minden eddiginél merészebb kijelentést tett a milliárdos: azt nyilatkozta, hogy négy éven belül megkezdjük a Vörös bolygó benépesítését.

Elon Musk
Elon Musk szerint a Mars benépesítése négy éven belül megkezdődik /Fotó: AFP / afp

A DailyStar számolt be róla, hogy Elon Musk arról beszélt, hogy négy éven belül el kell indítania az emberiségnek egy rakétát a fedélzetén emberekkel a Mars kolonizálására. 

Megígérem, hogy 2026-ban utas nélküli űrhajókat fogok küldeni a Marsra, és ha a személyzetmentes hajók jól teljesítenek, akkor 2028-ban űrhajósokkal és telepesekkel telerakott űrhajók fognak indulni a vörös bolygóra.

- kezdte beszámolóját a tech-milliárdos, majd hozzátette -

Az első Marsra induló csillaghajók két év múlva útnak indulnak, amikor a legközelebb megnyílik a Föld-Mars transzferablak. Ezek a hajók fogják tesztelni, hogy biztonságosan le lehet-e szállni a bolygó felszínén. Ha ez sikerült, akkor négy éven belül elindulnak az első legénységgel ellátott űrhajók a Marsra. 

- zárta sorait Elon Musk.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.