FÜLES

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.08.03.

A búcsúturnét sem nyomják végig: örökre visszavonul az Aerosmith

A zenekar az énekes, Steven Tyler hangszálsérülése miatt vonul vissza a turnézástól.

2023-ban érkezett a hír, hogy búcsúturnéra indul a legendás zenekar, az Aerosmith. A banda 2023 szeptemberében indult az utolsónak meghirdetett Peace Out turnéjára, ám az szinte még el sem kezdődött, amikor három koncert után bejelentették, az énekesüknek, Steven Tylernek megsérültek és véreznek a hangszálai, sőt, a gégéje is eltört. Az orvosok ezután 30 napra eltiltották az énekléstől, emiatt pedig el kellett halasztaniuk a soron következő fellépéseket

Itt a vége: többé nem lép színpadra az Aerosmith

Tyler – bár akkoriban beszélni sem tudott – még bízott abban, hogy visszatérhet a színpadra, és a hozzá közel állók is úgy nyilatkoztak, rendbe fog jönni. A remények azonban nemrég szertefoszlottak: az Aerosmith pénteken az Instagram-oldalán jelentette be, hogy visszavonul a turnézástól. Steven Tyler ugyanis nagy valószínűséggel már soha nem épül fel a hangszálsérüléséből, ezért a zenekar sem áll többé színpadra – írja külföldi forrásra hivatkozva a Life.hu.

Megtiszteltetés számunkra, hogy zenénk az életed részévé vált. Senki másnak nincs olyan hangja, mint Stevennek. Hónapokat dolgozott azon, hogy újra olyan lehessen, mint amilyen a sérülése előtt volt. A legjobb orvos csapat segítségével küzdött, de mára sajnos egyértelmű, hogy hangsérüléséből nem lehetséges teljesen felépülni. Szívszorító és nehéz, de szükséges döntést hoztunk

– írta posztjában a zenekar, mialatt lemondták az összes hátralévő, de már meghirdetett koncertidőpontot, azok a rajongók pedig, akik már megvették a jegyeket, vissza fogják kapni a pénzüket.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek