FÜLES

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.04.24.

"A lényeg az: Győzike mindig van, volt, lesz" - Kiderült, mi várható az új Győzike show-ban

Győzike és Bea asszony reméli, ismét jól fognak szórakozni rajtuk a nézők és velük tartanak majd a mindennapok során.

2005-ben leshettünk be először a Gáspár család mindennapjaiba. Győzike és Bea asszony a kamerák kereszttüzében élte az életét, míg Evelin és Virág a képernyőnézők szeme előtt nőtt fel. Nos, 14 év kihagyás után, most ismét visszatér az ikonikus család a televízókba, ugyanis nemsokára indul a Gáspárék című sorozat a TV2-n.

gáspárék
Új névvel térnek vissza Győzikéék. / Fotó: TV2 Play

A lényeg az, hogy vagyunk, leszünk és voltunk. Én mindig ezt mondtam, Győzike mindig van, volt, lesz

– közölte hatalmas mosollyal az arcán Győzike, aki vidéki hentesből lett popsztár, majd showman.

Mi vagyunk egyébként a magyar kérdőjelei. Akiről sose tudják eltudták eldönteni, hogy mi igaz, mi nem

– tette hozzá Bea és ehhez az egykori Romantic frontember egyből hozott egy példát is.

Az óvónő megállított 20 évvel ezelőtt, sose felejtem el. A Jutka óvónő azzal, hogy Győző ugye ez nem igaz? Ugye nem csinálja ezt Beával?

– mesélte Győzike, aki míg él, addig csak szórakoztatni akar. Hozzátette, ez az új műsor egy új koncepció szerint működik majd, mivel azért megöregedtek. Bea azonban erre közölte, az ember alapjáraton természetében nem változik, így ugyanolyan viccesek lesznek mint eddig. Csupán többet smink és arckrém kell.

Úgy vélik, a Gáspárék a régi életük folytatása lesz:

Mi nem szakadtunk meg. Történnek dolgok velünk is. Nem csak jó dolgok. Mégis is itt vagyunk fogjuk egymás kezét

– tette hozzá Bea, aki 2012-ben majdnem elvált Győzőtől, miután ő testvére, Zsolti klipjének a kedvéért megcsókolt egy nőt. Végül azonban kibékültek, sőt 2013-ban hatodszorra is összeházasodtak.

Olyan szinten tudunk új szintre hozni dolgokat, ami az elején az emberekben idegenkedést sőt ellenérzést vált ki. De szerintem mindenféleképpen van egy olyan dolog ebben a Gáspár család szindrómában ami értékelendő. Soha senki nem értékelte, hogy felnőtt mellettünk két gyerek épen, egészségesen

– jegyezte meg Bea, akivel férje is egyetértett.

A szülők nem lettek alkoholisták, nem lettek kábítószeresek. Az apa pánikbeteg lett, meg gyógyszert szed. Ohh Istenem, micsoda nagy dolog. De nem mentünk szét!

– jelentette ki a showman, aki a végén viccesen megjegyezte, egykoron 147 kiló volt a Győzike show-ban, most pedig 90, így egy igazi topmodell kerül majd adásba a Gáspárék során.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket