Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2022.09.05.

Berki Mazsi kitálalt elhunyt férje édesanyjáról

A volt anyós minden alkalmat megragad, hogy Mazsit ostorozza, miközben azt elfelejti, hogy a menyének köszönheti azt, hogy évtizedek után rendeződött a fia és a közte lévő viszony.

Szerző Ripost

Már négy hónapja, hogy Berki Krisztián egy május eleji napon váratlanul meghalt. Édesanyja, Júlia asszony az idő múlásával nemhogy jobban lenne, de egyre inkább kezd eluralkodni rajta a fájdalom és a harag. A dühe pedig egyetlen ember felé koncentrálódik, Mazsira, a fia özvegyére, akiről egyre gyakrabban beszél és egyre csúnyább dolgokat mond. A gyászoló édesanya a napokban a TV2 Mokka című műsorának adott interjút, melyben többek között azt mondta, hogy szerinte Mazsi nem a megfelelő módon gyászolja a fiát.  

Fotó: TV2

„Nekem is vannak érzéseim, és egyáltalán nem mindegy, hogy Mazsi hogy beszél velem. Nagyon sok mindent láttam az utóbbi időben, ami úgy érzem, nem helyesen történik. Ha olyan nagy szerelem volt köztük, akkor nem költözök el hetente” – mondta Júlia, aki szerint a fia halálához Mazsi és Krisztián konfliktusai vezettek.  

Az interjú után a Bors megkereste Berki Mazsit, mit gondol a volt anyósa szavairól.  

Nagy levegőt kell vegyek, mielőtt bármit is mondok… Mert nem érdekem a háborúskodás. Legyen elég annyi, hogy nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt részemről, hogy visszahoztam Krisztián édesanyját az életünkbe. Mert én hoztam vissza őt, előtte már évtizedek óta nem volt a saját gyermekével semmilyen kapcsolatban. Krisztián nagyon hálás volt nekem ezért… Most azonban elszomorít ez az egész. Mert a volt anyósomtól ahelyett, hogy hálát és köszönetet kapnék azért, hogy a fia halála előtt újra közel kerülhettek egymáshoz, ezt kapom. Nem fogok belemenni a sárdobálásba, csak annyit mondok, hogy tudomásom szerint a jó nagymama nemcsak minket, de a másik unokáját, Zselykét sem hívta fel már egy hónapja… 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek