Létrehozva: 2022.06.03.
Módosítva: 2022.06.03.

Újabb magyar szakítás? Válságba került a TV2 egykori sztárjának kapcsolata

Az egykori műsorvezetőnő és párja között gyakori a vita, elköltözésről azonban eddig nem volt szó, képesek voltak túllendülni a nézeteltéréseken. A jelek arra utalnak, hogy most azonban komolyabb mélypontra került a kapcsolatuk.

Szerző Ripost

Alig pár órán keresztül volt látható csütörtökön Onyutha Judit hivatalos Facebook-oldalán egy elkeseredett üzenet: "vége, valami megszakad". A posztra azonnal jöttek is az érdeklődő kommentek, az egyikre pedig így válaszolt Judit: "Zoli elhagyott." 

Fotó: Bors

A poszt pár óra alatt eltűnt, ennek ellenére sokan voltak, akik találgatni kezdtek, mi történhetett, ami annyira elkeserítette a műsorvezetőt, hogy a nyilvánosság előtt öntötte ki a szívét. 

Onyutha Judit és párja, a szakácsként dolgozó Zoltán tíz évvel ezelőtt találtak egymásra. Judit nem sokkal a megismerkedésük előtt vált el a gyermekei apjától, sokan féltették is, hogy egy ilyen erős lelki trauma után képes lesz-e újra felhőtlenül szeretni. A kétkedőknek nem lett igazuk, a páros kitartott egymás mellett igaz, a családi barátok szerint igencsak vehemens kapcsolatban élnek. Nem ritkák az ajtócsapkodások, a hangos veszekedések, de a felek rendre tudják, illetve eddig tudták kezelni a helyzetet, a veszekedések után rendre kibékültek egymással. 

Bár az egykori műsorvezető már régen visszavonult a nyilvánosságtól és egy vidéki iskolában tanít, több eset is volt, amikor közös szereplést vállaltak. 

"Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy viszonylag friss válás után egymásra találtunk. Sokan mondják olyankor, hogy félnek fejest ugrani egy új kapcsolatba, vagy éppen soha többé nem is akarnak házasságot, de én épp a másik véglet vagyok. (...) A párommal egy reális közös talajon állunk, szeretjük egymást. Nagyon összecsiszolódtunk az elmúlt évek alatt, Zoli lett a másik felem" – nyilatkozta korábban egy magazinnak Onyutha Judit. 

A Bors információi szerint a mostani mosolyszünetet is egy hangos veszekedés előzte meg, ezután írta ki Judit a Facebook-oldalára, hogy Zoltán lehagyta őt… A családi barátok úgy vélik, hogy az elmúlt közös évek elég erős talajt biztosítanak ahhoz, hogy megint kibéküljenek egymással, bár mindkét félnek komolyan dolgoznia kellene azon, hogy működjön a kapcsolatuk, különben előbb-utóbb eljön az utolsó összeveszés is. 

 

A Bors kereste az ügyben Onyutha Juditot, aki interjún kívül azt mondta, hogy nem a nyilvánosságnak szánta azt a posztot, és már le is törölte, ezért nincs miről nyilatkoznia. 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott