Marics Peti
Schmuck Andor április végén, egy meglepően szűkszavú Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy vége, kicsivel több mint másfél év után elválik fiatal kedvesétől, Esztertől. Ehhez képest viszont rendkívül meglepő, hogy a szomorú bejelentést követően sem engedték el egymást. Többen is együtt látták őket Budapest különböző pontjain!
Bár sok házasság végződik hangos veszekedéssel, ajtócsapkodással és tányértöréssel, Schmuck Andor otthonában erről szó sem volt. A Tisztelet Társaságának elnöke korábban csak a Borsnak árult el részleteket a válásával kapcsolatban. Elmondta, hogy Eszterrel békében és barátsággal szakítottak, sőt a politikus még a költözésben is segített a fiatal főiskolás lánynak.
A Ripost most megtudta, a nyugdíjasok védőszentje a szakítás óta is tartja a kapcsolatot Eszterrel, hetente többször is találkoznak, edzőterembe is együtt járnak.
Talán mindketten úgy vannak vele, hogy kár lenne végleg felégetniük maguk mögött a hidat?
„Őszintén szólva, én is az internetről értesültem Schmuckék válásáról, áprilisban. Elszomorodtam, mert régóta visszatérő vendégei a konditeremnek, nagyon szépek voltak együtt. Így hát, gondolhatják, alaposan elkerekedett a szemem, amikor már a bejelentés után kinyílt az ajtó, és széles mosollyal belépett rajta Andor, mögötte pedig Eszter. Újra vettek bérletet, és azóta is együtt kondiznak, körülbelül heti háromszor. Schmuck inkább szobabringázik, Eszter súlyzózik, de segítenek egymásnak az edzésben. Nem tudom, ez jelent-e valamit a jövőjükre nézve, de én drukkolok” – árulta el lapunknak a konditerem recepciósa.
Az egykori álompárt azonban nem csak az edzőteremben látták együtt. Szívesen időznek, ebédelnek Andor kedvenc belvárosi éttermének teraszán, ahol kellemes napsütésben élvezik a finom falatokat és egymás társaságát. Legalábbis erről számolt be a Ripost-nak az említett vendéglátóhely alkalmazottja.
„Korábban is sokat jártak ide, de hát akkor még szó sem volt arról, hogy válnak. Bevallom, elkerekedett a szemem, amikor újra láttam őket. Ugyanolyan kedélyesen csevegtek, mint korábban, harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak tűntek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem, de hát ők tudják” – tárta szét a karját az étterem dolgozója.
A Ripost természetesen megkereste Schmuck Andort, aki kedvesen, de szűkszavúan csak ennyit mondott.
„Érvényben van korábbi bejegyzésem, amiben elárultam, hogy Eszterrel elválnak útjaink” – fogalmazott sejtelmesen a politikus.