RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő bejelentést tett Majka

Megdöbbentő bejelentést tett Majka
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 16. 06:15

Majka két évig nem akar dolgozni, visszavonul. A tengerentúlon szeretne szerencsét próbálni.

Egy időre leszámol a televíziózással Majka, hogy több ideje legyen a családjára, magára és a kártyázásra, amit az elmúlt időben igencsak elhanyagolt.

"Érdekes volt a 2018-as év. Gyakorlatilag minden megtörtént, a legjobb dolgoktól elkezdve, mint például az arénás buli, a veszteségekig, amiket hátulról az emberek nem látnak" – mondta Majka, aki tavaly elveszítette rákbetegséggel küzdő édesanyját, barátjával és zenésztársával, Curtisszel pedig megszakította a kapcsolatot.

"2019-re nagyon sok tervünk van, úgyhogy nem lesz pihenő, utána azonban igen. 2020-ra megállok, és onnantól kezdve én valószínű, hogy nem vagy csak nagyon keveset akarok dolgozni egy-két évig. Vagy csakis olyan munkát vállalok, ami rólam szól. Most elmegyek kártyázni tanulni egy fiatal titánhoz, az internetes huszárhoz, akivel átnézettem a kártyatudásomat. Kicsit fel kell újítani, mert már régen csináltam ilyet. Próbálok ezen a területen is fejlődni, meg van egyéb más tervem is, amelyről még nem beszélhetek, de az biztos, hogy a televíziózás most háttérbe fog szorulni" – vallotta be Majka.

A Bors informátora úgy tudja, hogy a zenész a tengerentúlon szeretne boldogulni. Az eddigiek alapján nem nehéz kitalálni, hogy miből.

"Rebesgetik, hogy Las Vegasban már óvodát és iskolát keres a fiainak, hosszabb távra tervezi a kint tartózkodást. Ráadásul azt beszélik, hogy 2019 végén lejár a TV2-es szerződése is, és bár biztosan megkínálnák további munkákkal, hiszen nagyon jól csinálja, amit csinál, szeret mindig valami újba belevágni – mondja az informátor. – Las Vegasban megél a kártyázásból, és az itthoni bizniszeit is tudja onnan koordinálni."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.