RETRO RÁDIÓ

Váratlan fejlemény, gyanúba keveredett VV Fanni barátnője

Váratlan fejlemény, gyanúba keveredett VV Fanni barátnője
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 26. 12:15

A lány tanácsokat adhatott VV Fanni gyilkosának, ezért a rendõrség alaposan kihallgatta õt is.

A rendőrség látókörébe került VV Fanni ügyében legjobb barátnője, Erika. A Lokál információi szerint nemcsak kihallgatták a fiatal lányt, hanem egy éjszakára bent is tartották a rendőrségen.

VV Fanni eltűnésével kapcsolatban a barátnőjéhez vezettek a szálak. Amikor a Fanni bankból kivett ötmillió forintjából hiányzó összeget keresték, kiderült, hogy Erika volt az, aki egy mellplasztikai műtétre kért kölcsön. Az is kiderült, hogy ő használta barátnője eltűnését követően Fanni autóját.

Erika baráti kapcsolatot ápolt B. Lászlóval is, sőt az sem kizárt, hogy Fanni eltűnése után beszéltek egymással. Mindezek után a rendőrök úgy döntöttek, hogy kikérdezik a hölgyet. Egy teljes napon és éjszakán át tartották bent, ezalatt többször kihallgatták, s azt vizsgálták, ellentmondásba kerül-e vallomásával a fiatal lány.

A rendőrség nem zárja ki, hogy a bűncselekményt nyereségvágyból követték el. A feltételezett gyilkosságot a hatóság szerint a gyanúsított B. László egyedül követte el, de nem kizárt, hogy volt egy tanácsadója is, méghozzá Fanni barátnője.

Az eltűnt lány édesanyjának ügyvédje szerint az áldozat pénzét egyébként nem sikerült megszerezni, a házkutatás során megtalálták az összeget.

2017. november 20-án tűnt el Novozánszki Fanni, akit VV Fanni néven ismert a nagyközönség. A lány meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsították. VV Fanni holttestéért átkutatták az egész országot, de az a mai napig nem került elő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.