RETRO RÁDIÓ

Kiderült: Angelina és Brad nem most szakítottak először

Kiderült: Angelina és Brad nem most szakítottak először
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 12. 20. 19:02

A tökéletesnek tûnõ kapcsolatuk korábban is megingott, és akkor is úgy döntöttek, hogy nincs tovább. Csak ezt remekül eltitkolták.

Az egész világot megdöbbentette, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak, hiszen a sok pletyka ellenére is úgy tűnt, örökre együtt maradnak.

Most pedig kiderült, hogy korábban sem voltak teljesen ok nélküliek a szakításukról szóló szóbeszédek. 2014-ben ugyanis egyszer már véget vetettek a románcuknak.

Az Oscar-gálát követően annyira összevesztek, hogy pontot tettek a közös életük végére. Brad ugyanis azzal vádolta Angelinát, hogy féltékeny rá, amiért producerként Oscart kapott, és mindent megtett, hogy elrontsa a 12 év rabszolgaság című film stábjának örömét.

Akkor azonban nemcsak sikerült teljesen titokban tartaniuk a kapcsolatuk átmeneti végét, de ki is békültek. Sőt, még abban az évben összeházasodtak. A boldogságuk azonban nem tartott örökké.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.