tóth gabi
Ők azok, akik egy megelevenedett romantikus regényben élnek – és mellettük te is abban élhetsz. Eláruljuk, mely csillagjegyekről van szó!
Horoszkópunk sok mindenre adhat magyarázatot a jellemünkkel kapcsolatban: mihez hogy viszonyulunk, miként élünk meg dolgokat, miként reagálunk egy-egy helyzetre és milyen módon oldjuk meg az elénk kerülő problémákat. Természetesen a szerelmi életünkre is nagy hatással van az asztrológia, és bizony az sem mindegy, milyen párt választunk magunk mellé! Most felfedjük, mely csillagjegyek örvendhetnek a legjobb szerelmi életnek.
Oroszlán
A szenvedélyes és karizmatikus Oroszlán az élet minden területén vonzza a tekintetet – és persze élvezi is, ha középpontban lehet. Ugyanakkor rettenetesen szeret adni is, ami igazán különleges szeretővé teszi. E jegy szülöttei élnek-halnak a nagy, drámai gesztusokért, szenvedélyük kifejezéséért a legkülönfélébb módokon. Épp ezért partnerüket nem csak ajándékokkal halmozzák el, de izgalmakkal is kecsegtet mellettük az élet minden percben.
Mérleg
E jegy uralkodó bolygója a szerelmes Vénusz, így aligha meglepő, hogy listánkon is helyet kapott. A Mérleg az élet minden területén, így a szerelemben is az egyensúlyra, a harmóniára és az igazságosságra törekszik, így olyan értékekkel lép bele egy kapcsolatba, amit partnerei nagyra értékelnek minden helyzetben. Ráadásul természetes sármjuk valósággal vonzza az ellenkező nem tekintetét. Ha ez nem lenne elég, a Mérlegek imádják a mély, tartalmas beszélgetéseket is...
Bika
Szenvedélyes, kitartó és eltökélt szerető, aki az alkalmi légyottok helyett a tartalmas, mély, hosszútávú kapcsolatot keresi. Egy Bika mindig elhalmozza ajándékokkal, nemes gesztusokkal a partnerét, alaposan megtervezi a randevút, hogy annak minden pillanata tökéletes és felejthetetlen legyen.
Rák
A gondoskodó Rák már a tekintetével is átölel: mély, érzelmekkel teli kapcsolatot alakít ki partnerével, és nem csak a felszínt kapargatja. Számára a hűség és a biztonság a legfontosabb értékek, épp ezért a hosszútávú, őszinte kapcsolatok híve. Partnerét mindig és minden helyzetben megvédi, minden körülmények közt kiáll mellette.