RETRO RÁDIÓ

Így áruljuk el magunkat az ágyban

Létrehozva2020. 01. 21. 04:13

A hálószobában fekve néha olyan dolgokat is elárulunk magunkról, amit napközben egyáltalán nem szeretnénk elmondani senkinek. Ilyenkor nincs szükség szavakra, önmagában már a póz, ahogy pihenünk, felfedheti személyiségünk legféltettebb titkait.

Kétségtelen, hogy a különféle alvási pózok rejtett és kevésbé rejtett személyiségjegyeket is tükröznek, de nem árt óvatosan kezelni azért ezeket a megállapításokat, mert az alvás folyamán felvett testhelyzetünket egyéb okok is magyarázhatják, a szoba hőmérséklete, a napközben történt események, az, hogy éppen ki fekszik mellettünk. Ugyanakkor az önismeretben és mások megismerésében is segíthetnek az alvási helyzetek is, amelyek bizonyos mértékig tükrözik a személyiségünk vonásait. Miután az alvás alatt nem tudjuk ellenőrizni önmagunkat, akaratlanul is feltárjuk azokat a jellemvonásainkat, amelyeket rejteni szeretnénk. Az alvási testpózok ugyanis bizonyos belső tulajdonságokat tükröznek. Érdemes tehát megfigyeli, hogyan alszunk el vagy ébredünk a leggyakrabban.

Háton fekve

Aki kezeit maga mellett tartva fekszik hanyatt, lábakat kicsit szétterpesztve általában csendes és visszafogott személyiség. Nem szereti a fontoskodást, de magas elvárásokat állít fel magával és másokkal szemben is. Úgynevezett befogadó személyiség, aki ha csak teheti, elkerüli a konfliktushelyzeteket. Szerencsére gond nélkül kiiktatja a negatív gondolatokat, és a pillanatnak él, de titokban új izgalmak után vágyódik.

Oldalra fordulva

A magzati pózban, oldalvást alvók lábukat felhúzzák, karjukat arcuk elé helyezik. Szelídség, kedvesség, de egyben félénkség is jellemzi őket. Menedéket, támaszt, segítséget igényelnek. Az ilyen ember igazi társasági alkat, aki szeret közösséghez tartozni és olykor beolvadni, megbízik másokban, de kissé naiv. A szakemberek szerint ez a testhelyzet arra utal, hogy bár kívül keménynek és magabiztosnak tűnhetünk, valójában nagyon érzékenyek vagyunk: tartunk a sikertelenségtől és a csalódásoktól, ezért több időre van szükségünk ahhoz, hogy egy új munkahelyen vagy új párkapcsolatban feloldódjunk, és igazán boldognak érezzük magunkat!

Hason pihenve

A hason alvók társaságkedvelő, olykor mégis csipkelődő emberek, akik a lelkük mélyén kissé szorongóak és túlontúl érzékenyek lehetnek, maguk viszont nehezen viselik a kritikát. Nagy valószínűséggel hatalmas baráti körrel rendelkeznek, mert nyitott és szórakoztató személyiséggel rendelkeznek. Az ilyen ember nem kedveli a nehézségeket, és ha csak teheti, megpróbál kibújni a felelősségvállalás alól. Nem árt azt is tudni, hogy ez a póz nagyon megterheli a gerincet és a nyakat, sőt egy idő után akár derékfájdalmat is okozhat!

Kezekkel a tarkón

Aki a kezeit a feje alá téve csak úgy hanyatt dobja magát, általában barátságos, segítőkész jellem, jó adag kalandvággyal megáldva. Az ilyen ember valósággal királyi pózban pihen, magabiztos és határozottan ura minden helyzetnek. Soha nem érzett még fenyegetettséget, és nem érték még igazi nagy pofonok az életben.

Összekuporodva

Az úgynevezett struccpóz pártiak gombóccá görnyedve, a takaróba csavarodva alszanak. Félnek az agressziótól, mindig minden miatt aggódnak, szorongnak. Hajlamosak a gondok elől betegségbe menekülni, csak ne kelljen tudomást venni a bajokról. Kompromisszum készek és békeszeretők, ügyelnek arra, hogy ne bántsanak meg másokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.