RETRO RÁDIÓ

Undorító, amit a vőlegény tett a menyasszonyával

Fenyő Bori
Szerző
Fenyő Bori
Létrehozva2020. 10. 09. 12:00

Teljesen kiakadt a fiatal nő, és zokogva futott ki a szobából.

Egy húszas évei vége felé járó, francia lány mesélte el az interneten, mennyire nagyot csalódott párjában, akivel már az esküvőt tervezgették. A tervek ráadásul eléggé konkrétak voltak: a járvány ellenére is kitűzték az egybekelés időpontját, kiválasztották a helyszínt, és minden a lehető legszebben alakult.

Fotó: Instagram

A lánykérést másfél év közös élet előzte meg, a férfival a nő egy közös munkahelyen találkozott, és a mai napig mindketten ugyanott dolgoznak. Egy céges utazás során kerültek közelebb egymáshoz, viszonylag sokáig ismerkedtek, mint mesélte a neten a menyasszony. Az első csók után azonban felgyorsultak az események, kisvártatva már közösen éltek a lány otthonában. Szerelmük nem a mindent elsöprő, eget és földet megrázó érzelem volt, sokkal inkább egy harmonikus, meghitt viszony, amiben persze a kölcsönösen erős vonzalom is jelen volt.

Az eljegyzés szinte teljesen spontán alakult, egy közös nyaralás utolsó estéjén, különösebb látványos gesztus nélkül, viszont jókedvűen. Az elmúlt hónapokban tervezni is kezdték a közös jövőt és a szertartást, az átmeneti feszültségeket és mosolyszüneteket pedig a nő leginkább annak tudta be, hogy mindkettőjük munkája sok stresszel jár, ráadásul a járvány miatt kissé bizonytalanok a bevételeik miatt

Néhány nappal ezelőtt viszont a nő, miután végzett saját teendőivel, átment a párjához, hogy együtt induljanak haza az irodából. Nem találta a férfit a helyén, az egyik tárgyaló ajtaja azonban résnyire nyitva volt, és kiszűrődött egy beszélgetés. Ekkor hallotta meg azt, amitől egy világ dőlt ösze benne. A párja hangját hallotta meg, amint éppen egy közös munkatársuknak panaszkodik. „Nem tudok már elég bunkó lenni vele” – mondta a férfi. Hamarosan összeállt a kép a beszélgetés folytatásából: kiderült, hogy a férfi csak egy hirtelen ötletnek gondolta a lánykérést, azóta pedig fogalma sincs, hogyan tudna kitérni a házasság elől. Ezért inkább egyre mogorvábban viselkedik otthon, hátha nem neki kell szakítania, hanem majd a menyasszony unja meg ezt a kellemetlen hangulatot.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

@ChocholatyQueen👑👑 (@cutee_s.a_khan0786) által megosztott bejegyzés,

A fiatal nő persze azonnal hazarohant, a közös otthonukból elküldte a magyarázkodó vőlegényt. Most viszont bevallotta, fogalma sincs, mitévő legyen. Elmondása szerint ugyanis még mindig nagyon szereti a párját, és abban reménykedik, hogy jóra fordulhatnak a dolgok. A kommentelők szerint ugyanakkor a legjobbat akkor tenné magával, ha venne egy nagy levegőt, és megpróbálna továbblépni, találni egy olyan társat, aki méltó a szeretetére és a közös életre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.