Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.03.

5 biztos jel mutatja, hogy egy végtelenül önző emberrel randizol

Sok nő csak több éves párkapcsolat után érzi, hogy valami nem stimmel: a párja egyáltalán nem figyel rá, és nem adja meg azt a szeretetet, amire minimálisan szüksége lenne. Sokszor már a kapcsolat elején látszanak az előjelek...

Rengeteg feleség panaszkodik, hogy férje az évek alatt megváltozott: újabban meg se hallja, amit mond, gúnyolódik, és egy szót se lehet váltani vele. Egy párterapeuta szerint azonban változásról szó sincs: sok férfi a kezdetektől ilyen, csak a kapcsolat elején még uralkodik magán. A szakértő elárulta, milyen jelek mutatják az első néhány hétben, hogy a férfi valójában önző személyiség, és rossz férj lesz...

Fotó: Shutterstock

1. Csak nyertes lehet

A leghétköznapibb helyzetben is ő akar lenni a legjobb; nehezen viseli, ha megelőzik vezetés közben, vagy baráti kártyajáték közben dühös lesz, ha veszít, de a munkahelyen is állandóan valaki előtt akar lenni. Így sokszor a partnert is maga alá akarja gyűrni, és vele is folyton versenyez – és ezt a nő sokszor becsmérlő megjegyzések formájában tapasztalja.

2. Hisztizik, mint egy gyerek

Ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, éktelen dühre gerjed, csapkod, vádaskodik… kiabálni az ismerkedés fázisban még nem valószínű, hogy fog, de intő jel, ha a nő félve tesz át randit, vagy javasol másik éttermet, mert sértődés lesz a vége…

3. Elvonul duzzogni

A párkapcsolatokban gyakran vannak konfliktusok, és ez így egészséges, hiszen valahogy össze kell csiszolódni; de, ha a partner megbeszélés helyett csönddel bünteti a másikat, ott bizony nem kevés önzés lehet a háttérben.

4. Minden helyzetben ő az áldozat

A munkahelyén mindenki vele akar kiszúrni, a boltban direkt váratják, az egész világ ellene van. Intő jele annak, hogy soha nem vállal felelősséget a tetteiért, mindig valaki más a hibás – és könnyen lehet, hogy később ez a bűnbak a szíve választottja lesz.

5. Túlságosan bőkezű és jóságos

Felajánlja, hogy akkor is elviszi a nőt, ha ehhez száz kilométert kell vezetnie úgy, hogy egyébként nem menne arra, vagy drága ajándékokkal halmozza el. De mellette esetleg gorombán beszólogat, vagy a nagyvonalúságáért később elvár cserébe valamit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!