Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.16.

A szakértők szerint innen tudhatod, hogy elhagyni készül a párod

Eláruljuk, mire érdemes felkapnod a fejed.

A szerelem csodálatos, és szerencsés esetben sokáig mindkét fél a fellegekben jár. De sajnos gyakran véget érnek a kapcsolatok, sok csalódáson kell keresztüljutni, mire megtalálja az ember az Igazit. A szakítás előfordul, hogy szinte teljesen váratlanul éri a szenvedő alanyt. Pedig a szakértők szerint sok olyan jel utal a szakításra, amire jó, ha felkapjuk a fejünket. Ha időben észrevesszük ezeket, talán még a baj is megelőzhető.

Szótlanság

Eleinte szinte alig tudtátok abbahagyni a beszélgetést, most pedig szinte már idejét sem tudod, hogy mikor társalogtatok bármiről lelkesen, ami nem a hétköznapi teendőket jelentette? Persze nem lehet éveken át megállás nélkül egymás szavaiban fürdőzni, de rossz jel, ha úgy érzed, nincs mit mondanotok egymásnak.

Figyelmetlenség

Lássuk be, senki nem lehet állandó készenlétben, és nem várhatjuk el a másiktól, hogy a gondolatainkban olvasson. Viszont egy pár életében alapvetés, hogy érdeklődjenek egymás érzései, gondolatai iránt. Ha azt veszed észre, hogy rendszeresen olyan, mintha a falnak beszélnél, ha nem kapsz visszajelzést, reakciót és érdeklődő kérdéseket arról, hogy egyáltalán mégis mi van veled, akkor joggal vagy szomorú.

Viták

Nem kell aggódnod, ha viták merülnek fel a kapcsolatotokban. Ez teljesen természetes. Az viszont már sokkal kevésbé, ha úgy tűnik, rendszeresen kötekedik veled a párod, és mindenben, amit teszel vagy mondasz, valami kivetnivalót talál.

Nemtelenség

Szuper dolog, ha úgy érzitek, egymás legjobb barátai vagytok. A párkapcsolatban azonban nélkülözhetetlen az elégedettség és harmónia érdekében, hogy a férfi férfinak, a nő pedig nőnek érezhesse magát.

Fizikai eltávolodás

Egészen kikoptak már a mindennapokból az érintések és a gyengédség? A szex is fásulttá vált, megszokottá és ritkává? Ha ezt tapasztalod, akkor feltétlenül érdemes tenni ellene, mielőtt túl késő lenne.

Közös idő hiánya

A külön programok, az egyéni feltöltődés építi a kapcsolatot, és segít megőrizni mindkét félnek az önálló és határozott, izgalmas személyiséget. Amikor viszont már csak külön töltötök időt, együtt pedig a tévézésen és a háztartási feladatokon kívül nem csináltok szinte semmit közösen, akkor elfogynak a közös és új élmények, ellaposodik a kapcsolat, és csaknem kézzelfoghatóvá válik a szakítás közeledése.

Ha a fentieket tapasztalod, akkor sajnos biztos, hogy nem jó úton jártok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenképpen a szétváláson kell már előre szoronganod. Amennyiben szereted a partnered, fogd fel ezeket a tüneteket intő jeleknek, amelyek sok esetben igenis orvosolhatók! Nehéz egy alapos beszélgetést kezdeni az ilyesmiről, sok seb felszakadhat, mégis ez a legbiztosabb útja annak, hogy a problémákat megoldjátok. Ezzel pedig lehetőséget adtok annak, hogy újra egymásra találjatok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban