Létrehozva: 2019.11.02.

Nők rémálma: a felfázás… Így kerüld el végleg!

Kevés nő akad, aki nem esett még át ezen a kellemetlen betegségen.

Először csak annyit érzünk, hogy gyakrabban kell kimenni a mosdóba. Ezután már feltűnő, hogy szinte folyamatosan odajárunk, mégis alig történik a helyiségben valami eredmény. Érkeznek az eleinte kellemetlen, majd egyre súlyosabb tünetek: égő és csípő érzés, fájdalom, hidegrázás, súlyosabb esetben vércseppek megjelenése és láz. De mit tehetünk ellene, és hogyan védekezhetünk hatékonyan?

Jó tudni, hogy a felfázás a köznyelvi megnevezésétől eltérően nem hideg szék, vagy kilógó derék eredménye, hanem valójában egy fertőzés. Nagyon is könnyű összeszedni, méghozzá azért, mert a női test felépítése tökéletesen alkalmas arra, hogy megtelepedjenek a nemkívánatos baktériumok az érzékeny területeken. Rengeteg nő a partnerével való együttlétet követően éli át a megbetegedést, és jó, ha tudod, hogy ez nem hűtlenséget, megcsalást jelent. Nagy valószínűséggel arról van ilyen esetben szó, hogy a nemi szervben teljesen normálisan fellelhető baktériumok egy része az intenzív együttlét során a húgycső nyílásához kerül, ott pedig nemkívánatosnak bizonyul.

Sajnos bombabiztos módszer nem létezik sem az elkerülésére, sem pedig végleges száműzésére, de jól bevált módszerek rengeteget segíthetnek!

Tőzegáfonya

Megelőzésként rendszeresen, napi kisebb adagokban – kialakulóban lévő felfázásnál nagy mennyiségben fogyassz tőzegáfonyát. Kapható aszalt verzió, gyümölcslé és tea is belőle. Lényeg, hogy valódi gyümölcsöt tartalmazzon.

Rengeteg folyadék

Igen, tudjuk, hogy ilyenkor a legkellemetlenebb érzés, ha mosdóba kell menni. Viszont akkor tud a leggyorsabban és leghatékonyabban kiürülni a testedből a fertőzés, ha alaposan átmosod belül, tehát sok, nagyon sok folyadékot igyál!

Kamillatea

Sokan esküsznek rá, mégis azt javasoljuk, hogy kerüld el az ülőfürdőt, az csak táptalaja újabb baktériumoknak. A kamillát inkább a szádon keresztül fogyaszd. Gyulladáscsökkentő hatása segíteni fog.

instagram

Zuhany és mosdó

Még ha nem is a legromantikusabb eljárás, mégis rendkívül hatékony: együttléteket követően menj el mosdóba, még akkor is, ha úgy érzed, hogy nincs rá ingered. Így húgycsöved még időben eltávolítja önmagából az esetleges baktériumokat. Ezután pedig tiszta, langyos és bő vízzel mosakodj meg alaposan.

Széles bugyi

A tanga egyenesen kikövezett út a fertőzések számára. Úgy képzeld el vékony pántját a lábad közt, mint egy hidat, melyen különböző nyílásaid között remekül tudnak közlekedni a baktériumok. Válts inkább szélesebb bugyira. Bőven kapható már ezekből is igényes és szexi darab.

Gyulladáscsökkentő

Legjobb, ha elkerülöd a gyógyszereket és nem kapkodod őket úgy, mint egy cukorkát. De sajnos egy felfázás akár órák alatt képes ledönteni a szervezetet a lábáról. Ha még idejében sikerül elkapnod, akkor könnyen lehet, hogy a gyulladást el tudod mulasztani egy szem gyógyszerrel is, a sok folyadékkal pedig átmosod magad annyira közben, hogy nem szükséges orvoshoz fordulnod. Ha azonban stagnál, netán súlyosbodik a helyzet, ne halogasd a dolgot, minél gyorsabban keress fel egy urológust, aki a megfelelő antibiotikummal villámgyorsan meg tud gyógyítani majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban