Létrehozva: 2019.11.06.

Pánikba esett a család, amikor meglátta ezt a fényképet

A szülők és a gyerekek sem értik, mi történt.

A család Angliában, Deryshire-ben tett kirándulást, és meglátogatta többek közt a Long Eaton templomot, ami az egyik helyi nevezetesség. Itt állt a fényképezőgép, pontosabban a telefon kamerája elé az apuka, és a két kisfiú. Teljesen átlagosnak ígérkezett a helyzet: természetes, hogy ilyenkor egy család szívesen megörökíti a pillanatot.

A 31 éves Ryan fiával, a 12 éves Haydennel és annak 10 éves unokatestvérével, Zackkel pózolt, több fotó is készült, és semmi nem tűnt fel nekik, amikor visszanézték.

Csakhogy egy ismerős felhívta a figyelmüket egy különös alakra a háttérben. Egy fekete ruhás figurára, aki a templom falánál áll. Ez már önmagában is ijesztő volt a szülők számára, hiszen egy teremtett lelket sem láttak magukon kívül a környéken. Még dermesztőbbé vált viszont a felismerés, hogy ugyanaz az alak már nem szerepel a következő fotón, amelyik alig 1-2 másodperccel az első után készült. Pedig ennyi idő alatt szinte lehetetlen köddé válnia egy hús-vér embernek.

Íme az első, furcsa kép.

Ezen pedig már nem látható az alak.

youtube

Az apuka persze megkapta sokaktól, hogy csak manipulálta a képet. De azt mondja, bárcsak így lenne. Hiszen akkor nem kapna hidegrázást minden alkalommal, amikor rá gondol...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!