tóth gabi
Monstanra már minden növényt be kellett vinni a teraszról, hiszen itt vannak a fagyos reggelek. De ez nem jelenti azt, hogy ne boríthatnád virágba az erkélyedet, teraszodat télre is. Mutatunk néhány igazi túlélő virágot!
Nincs is lehangolóbb látvány, mint az üres terasz, hiszen egész nyáron tele volt szebbnél szebb virágokkal. De a színes látványról télen se kell lemondanod, mindössze be kell szerezned hidegtűrő virágokat. Hiszen hiába vágyunk kevésbé a természetbe, ahogy beköszöntenek a fagyok, attól még a látványban szeretnénk gyönyörködni. Szerencsére felbukkantak a kertészetek kínálatában a hidegtűrő virágok; mutatjuk, melyek a legnépszerűbbek!
Kevesen tudják, hogy ez a hangulatos virág télen is él és virul; olyannyira, hogy még a hó alól is kidugja a fejét. Nem lesz baja az erkélyeden sem, ha balkonládába teszed, sőt, ha rendszeresen öntözöd, folyamatosan ontja a bimbókat, virágokat. Nyár elejéig gyönyörködhetsz a látványban, ekkor a meleg hatására az árvácska megnyúlik, és egy időre ledobja a virágjait.
Ez a különleges növény leveleivel is díszít, virágaival pedig egészen késő őszig, tél elejéig ad üde színt a teraszodnak. Legjobban a közönséges csarab terjedt el, ami a kertben is bírja a hideget, de balkonládában sem lesz semmi baja. Kevés vizet igényel, de arra figyelni kell, hogy ne száradjon ki. A fényt nagyon szereti, ezért arra ügyelj, hogy ne kerüljön árnyékba.
Sem szobahőmérsékleten, sem a nyári melegben nem érzi jól magát ez a csodálatos balkonnövény, de télen virágba borul, és üde színfoltot ad a teraszodnak. Világos helyre tedd, és óvatosan locsold. Szereti, ha teszel a cserépbe kavicsot is a virágföld mellett, hiszen egy olyan növényről van szó, ami a természetben sziklákon él. Virágot januárban hoz, de addig is szépen mutat.
Az egyik legkedveltebb pozsgás, és nem véletlenül, hiszen rengetegféle alakban és színben találkozhatunk vele, így tökéletes dekoráció. Igénytelen növény, de minél több napfényt kap, annál szebben fejlődik. Arra figyelni kell, hogy ne álljon a víz a cserépben, hiszen akkor elpusztulhat.