Létrehozva: 2019.11.30.

„Hatalmas belső erőt ad a Junior Prima Díj”

Az MVM Zrt. idén 12. alkalommal díjazott tíz hazai tehetséget. Sorozatunkban a 2019-es Junior Prima DÍj nyerteseit mutatjuk be.

Szerző Ripost

Megyimórecz Ildikó

1992-ben született Pécsen, zenész családban. A Pécsi Művészeti Gimnáziumban tett érettségije után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének tanszakára nyert felvételt Marton Évához. Az ő mentoráltjaként szerezte kitüntetéses opera-énekművész diplomáját 2019-ben. A III. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen a Magyar Művészeti Akadémia kiemelt különdíját nyerte el. A Magyar Állami Operaház társulatának tagjaként Kenessey Jenő Az arany meg az asszony című operájának női főszerepében debütált nagy sikerrel, noha rendkívül kevés idő állt rendelkezésére a felkészüléshez.

Fotó: Sulyok László

Az elmúlt időszakban számos operaelőadáson és koncerten lépett fel, többek között a VeszprémFest Rigolettójában, a Kaposvár Aréna megnyitó gáláján, a Pesti Vigadóban, a Zeneakadémián, a Pécsi Kodály Központban és az Erkel Színházban, emellett rendszeres vendégművész a Kongresszusi Központban.

„Zongoristaként kezdtem, és később énekesként folytattam a zenei pályát. Ebben tudok kiteljesedni. Szeretnék még nagyon sokat fejlődni, és mindent meg fogok tenni, hogy a legjobbak között legyek. Azt gondolom, jó úton járok, hiszen a gondviselés másként nem adott volna ilyen fantasztikus támogató családot, és egy olyan nagyszerű, rendkívüli embert, mint Marton Éva, aki egy személyben a tanárom, a mentorom és a példaképem”.

Énekelte Mozart Idomeneo című operájában Elektra szerepét, a Figaro házasságában a grófné szerepét, Puccini Manon Lescaut-jában Manont, Bizet Carmenjének Michaeláját, Haydn Armidáját.

A Wagner Társaság állami ösztöndíját egyedüli magyarként nyerte el, és képviselhette hazánkat Bayreuthban 2018-ban.

„Fantasztikus érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy a Junior Prima díjazottja lehetek. Ez tulajdonképpen egy külső megerősítés, viszont egy hatalmas belső erőt ad a továbbiakra. Nekünk, előadóművészeknek az a küldetésünk, hogy azok az emberek, akik eljönnek az előadásra, többek legyenek az előadás végére. A csoda és a vele járó katarktikus élmény a színpadon születik. Aki ezt egyszer átéli, újra és újra vágyódni fog utána.”

 

Scheuring Kata

Budapest egyik legerősebb gimnáziumában, irodalom-francia fakultáción tanult, és már az érettségi évében járt, mikor eldöntötte, hogy zenei pályára lép. 2011-ben első díjat nyert a Bántai Vilmos Fuvolaversenyen, itt hallotta őt játszani Gyöngyössy Zoltán, aki elismerően nyilatkozott játékáról, és fél év múlva fel is vette őt zeneakadémiai osztályába.

Zeneakadémista évei alatt több hazai és külföldi versenyen szerepelt sikerrel: 2013-ban a kijevi V. S. Antonov Nemzetközi Fuvolaversenyen 3. díjat, a szerbiai Anton Eberst Versenyen 2. díjat és közönségdíjat, 2015-ben a romániai Gheorghe Dima Nemzetközi Fuvolaversenyen 2. díjat, 2016-ban a müncheni Nemzetközi Theobald Böhm Versenyen 4. díjat nyert.

Fotó: Sulyok László

„Nagyon motivál a versenyekre való felkészülés, szakmai és személyiségbeli kihívásként is élvezem a megmérettetéssel járó feladatokat.”

2015-ben felvételt nyert a Magyar Állami Operaház zenekari akadémiájára, majd 2017-ben az Operaház zenekarába első fuvolás állásra, ahol azóta is zenekari zenészként dolgozik.

„A zenekari játék megtanít arra, hogyan figyeljek másokra a közös alkotás folyamatában. De ugyanilyen sokat jelent számomra, ha szólistaként mutathatom meg saját elképzeléseimet, a kamarazenében pedig úgy érzem, ezt a két területet egyesíthetem.”

Scheuring Kata szólistaként és olyan nemzetközi zenekari projektek résztvevőjeként, mint az EUYO vagy az EUphony zenekarok turnéja, Európa számos országában koncertezett. Hallhatta őt a közönség többek között Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban és Svédországban is. A finn Sibelius Akadémián az Erasmus program keretein belül fél évig Petri Alanko osztályában tanult, Helsinkiben önálló szólóesttel is színpadra lépett.

Meghatározó élmény volt számára C. P. E. Bach fuvolaversenyének előadása, melyet diplomahangversenyén szólaltatott meg zenekarral a Zeneakadémia Nagytermében. 2016 decemberében ugyanitt Takács-Nagy Gábor vezényletével, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának szólistájaként, Mozart G-dúr fuvolaversenyével lépett színpadra.

Scheuring Kata a klasszikus hangversenytermi kereteket átlépve gyerekkoncerteken is népszerűsíti a hangszerét: a Zeneakadémia iskolásoknak szóló sorozatának egyik főszereplője volt. Legyen szó egy szólóestről, kamara vagy zenekari koncertről, a fuvolaművésznő mindig aktívan keresi az új kihívásokat, és arra törekszik, hogy minél több műfajban mutathassa meg sokszínűségét, s a zenében rejlő karaktereket, színeket.

 

Szokolay Ádám Zsolt

Négyéves korában kezdett zongorázni édesanyja irányításával, nyolcévesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol tanára Keveházi Gyöngyi, Eckhardt Gábor, Várjon Dénes és Némethy Attila volt.

2015-től a New York-i Bard College-ban Peter Serkinnél tanult, 2018 óta pedig a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, Grigory Gruzman osztályában.

Fotó: Sulyok László

Részt vett olyan kiemelkedő zenészek mesterkurzusain, mint Rados Ferenc, Kocsis Zoltán, Rohmann Imre, Claudio Martinez-Mehner. Nagybátyja, Szokolay Balázs zongoraművész gyerekkora óta mentorként segíti zenei kibontakozását.

Két párizsi illetve a 2009. márciusi vilniusi koncertjét egyenes adásban közvetítette a Mezzo TV. Első szólókoncertjét a Budapesti Tavaszi Fesztiválon adta 2009-ben.

„A zongorázásban az tetszik, hogy olyan sokfélét lehet rajta egyszerre kifejezni. Sok szólamot meg lehet szólaltatni rajta. Rengeteg érzelmet. És ennek a hangszernek a legbővebb a hangzása. A zongorán kívül más hangszer nem vonzott soha annyira”.

2019-ben a Bartók Világverseny I. díját nyerte el.

Számos nemzetközi verseny győztese és díjazottja, munkájáért Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíjban is részesült. Fellépett Magyarország legtöbb nagyvárosában és Európa rangos koncertpódiumain, 2017-ben saját zenekart alapított a New York-i Bard College tanulóival. 2019-ben Bartók Béla 1. zongoraversenyét játszotta a magyar Nemzeti Filharmonikusokkal, Hamar Zsolt vezényletével.

 

Tóth Kristóf

2000-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait négyévesen kezdte Soltész Ildikó tanárnőnél. 14 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára Kokas Katalin osztályába. 2017 és 2019 között Szenthelyi Miklós osztályában tanult.

Számos hazai, illetve nemzetközi verseny első helyezettje, többek között a 2010-es és 2013-as Országos Koncz János Hegedűverseny, a 2014-es Zathureczky Ede Emlékverseny, a XXI. Nemzetközi Mladi Virtuóz Hegedűverseny, a XXIV. Cataniai Nemzetközi Gianlucha Campochiaro Hegedűverseny és az I. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny első díjazottja. A Korossy Quartet tagjaként szintén első helyezett a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen 2019-ben.

Fotó: Sulyok László

Szólistaként fellépett többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, az Anima Musicae Kamarazenekarral, a Győri és Szegedi Szimfonikus Zenekarral, az Oszták-Magyar Haydn Zenekarral, a Kolozsvári Filharmonikusokkal, a Budapesti Vonósokkal, a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

2017-ben bemutatta, majd egy évre rá lemezre vette Csemiczky Miklós Hegedűversenyét. Szólistaként, illetve kamarazenészként fellépett többek között az Egyesült Államokban, Kínában, illetve Európa számos országában.

„A Junior Prima Díj elsősorban nagy elismerés számomra, másodsorban azt is jelenti, hogy jó úton haladok, és ezáltal motivál is”.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban