Létrehozva: 2019.12.15.

Ha ezt a fázist túléli a kapcsolatod, akkor örökké fog tartani a szerelem

Biztos lehetsz abban, hogy igazán hosszú távú a boldogság? Most kiderül.

Számtalan pozitív jel utal arra, ha igazán tartós harmóniában élsz pároddal, és ha úgy tűnik, hogy valóban örökké tart kapcsolatotok. Most azonban azt mutatjuk meg, hogy mik a legfontosabb fordulópontok a szakértők szerint – ha ezeken már szerencsésen túlestetek, akkor minden akadályt leküzdöttetek, mely a nagyon tartós együttlét előtt állna.

Kritika

Senki nem szívesen hall magáról kritikát, nem könnyű szembesülni azzal, hogy valamit rosszul csinálunk. Persze az sem mindegy, hogyan fogalmaz a másik fél. Ha személyeskedésbe, indulatba csap át a beszélgetés, akkor természetes, hogy a kritizált fél védekezésbe, esetleg visszatámadásba lendül. Sokkal előrébb mutató, ha inkább saját érzéseinkről beszélünk ilyenkor, megpróbálunk közösen megoldást keresni és higgadtak maradni. Túlestetek már néhány rosszul sikerült kritikán? Akkor valószínű, hogy ez csak még erősebbé tette kapcsolatotokat – feltéve persze, hogy nem csináltatok belőle azóta rendszert, és nem bántjátok ezzel egymást.

Falak építése

A legtöbb ember már átélte, milyen érzés, amikor a másik elkezd falakat emelni maga köré, távolodni és nem megbeszélni a problémákat. Nagyon nehéz időszak ez, hiszen a falon kívülrekedő fél tehetetlennek, hibásnak érzi magát, és attól tart, elveszíti a másikat. De a falon belül lévőnek sem könnyű a helyzet, hiszen ő maga is szenved. A szakértők szerint általában a férfiak azok, akik így reagálnak, és többnyire olyankor, amikor már érzelmileg túlterheltnek érzik magukat. Éppen ezért a legjobb, ha kapnak teret és levegőt, hogy feldolgozhassák az őket ért érzelmi ingereket. Ha ez a helyzet is ismerős számodra, akkor már sokkal tartósabb a kötelék köztetek, mint előtte volt.

Vonzódás máshoz

Nem könnyű ezt beismerni, de a kapcsolatban élők bőven több mint fele már átélte azt, hogy vonzódni kezdett valaki máshoz. És ezzel nincs is baj, ez teljesen természetes. A kérdés az, hogy mihez kezd az ember ezzel az érzéssel. Ha hagyja lecsengeni és nem cselekszik, hanem meglévő kapcsolata mellett teszi le a voksát, akkor azzal még szorosabbá fűzi a szálakat partnere és saját maga között.

Robbanás

Igen, jól érzed, ez valójában nem szakkifejezés, mégis jól árulkodik arról, amikor csak gyűlik-gyűlik a feszültség, és egyszerre kipattan. A gyerekek, a munkahely, az otthoni gondok, a fáradtság – ezek mindegyike folyamatosan rakódik a válladra, és el tud jönni az a pont, amikor kirobban ez a sok érzés. Vérmérséklet kérdése, hogy nagy vitába torkollik, inkább elviharzol otthonról, vagy magadra zárod az ajtót. Viszont bármilyen furcsán is hangzik, ezek általában jót tesznek egy kapcsolatnak. A magunkba zárt feszültség lassú gyilkos. Az előremutató, megoldásokat szülő vita és veszekedés viszont segít és továbblendít.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keleti Andrea bikinis fotója még jobban felforrósítja a napot

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban