Létrehozva: 2021.05.24.

Ez a három csillagjegy a sikerre született, vajon te is köztük vagy?

Azt mondják, bátraké a szerencse – és persze azoké, akik tudják, mit akarnak. Ez a három csillagjegy nem panaszkodhat: őket aztán nehéz befolyásolni, és a siker szinte állandó vendég az életükben.

Szerző Horváth Gabi

Vajon mi a siker titka? Egyesek szerint az, hogy határozottak legyünk, és rendületlenül kövessük az álmainkat. Persze az sem baj, ha másokat is könnyedén rábírunk, hogy támogassanak bennünket. Mindehhez viszont erős személyiségre van szükség. Ez a három csillagjegy nem megy a szomszédba egy kis határozottságért. Meggyőző, lehengerlő, erős egyéniségek, akik képesek rá, hogy megvalósítsák a vágyaikat. Így a siker nem marad számukra álom, hiszen mindennap megélik! Te vajon hozzájuk tartozol?

Az Oroszlán jegy szülötteiről mindenki tudja, hogy erős egyéniségek
Fotó: Pixabay.com

Oroszlán: a siker letéteményese

Az Oroszlánok a hétköznapokon is előszeretettel viselkednek uralkodóként. Vagy melléjük állsz, vagy az ellenségük leszel – nincs több választásod. Az ellenségüknek pedig nem jó lenni. Néha kicsit olyanok, mint az elszabadult hajóágyú, de az energiájuk kétségtelenül magával ragadó. Nem csak egy kis létszámú csapatot, de egy hadsereget is örömmel elvezetnek, és a vonakodókat is rá tudják venni, hogy kövessék őket. Ennek pedig meg is van az eredménye, ami nem más, mint a rendszeresen learatott siker.

Nyilas: a megfelelő pillanatban lép

A Nyilas jegyű emberek feltűnően csendesek és visszahúzódóak – amíg el nem jön a támadás ideje. Információt gyűjtenek, összesítik, elemzik és felkészülnek, majd egyszer csak lecsapnak és learatják a babérokat. Az ellenfeleiket általában derült égből villámcsapásként éri a hirtelennek tűnő sikerük, annyira, hogy szinte reagálni sem tudnak rá. A követőket is lassú, kitartó munkával gyűjtik össze a háttérben, és akkor hívják össze a csapatot, amikor ennek a legnagyobb a hatása. A Nyilas szülöttek számára a siker titka a taktikus gondolkodás: százszor is átgondolják a következő lépésüket, de abban biztos lehetsz, hogy amikor lépnek, akkor az nagyot fog szólni.

A Bika jegyűek kitartóan, lassan haladnak a siker felé, de nem kétséges, hogy egyszer célba érnek
Fotó: Pixabay.com

Bika: lassú, kitartó lépésekkel a siker felé

A Bika szülötteket sokan lassúnak, nehézkesnek gondolják, afféle elefántoknak a porcelánboltban. Pedig csak olyanok, mint a csillagjegyük névadója: lassú, erős, kitartó lépésekkel haladnak a siker felé. Lehet, hogy kifelé nem mutatnak sokat, kerülik a látványos gesztusokat, de minden nap tesznek valamit a sikerért és legalább egy lépésnyit haladnak előre. A makacsságuk messze földön híres, vagyis nem tágítanak, amíg meg nem kapják, amit akarnak. És ha közben összetörik egy-két porcelántányér? Ám legyen…

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!