ÉLETMÓDI

Ezekkel a legendás rajzfilmekkel okozott nekünk örömet Csukás István a '70-es, '80-as években

Letaglózta az országot a hír, hogy 83 éves korában elhunyt a nagy mesemondó. Generációk nőttek fel a történetein, amiket nem csupán a gyerekek, de a felnőttek is a mai napig imádnak. Ezzel a válogatással emlékezünk rá.
címkék:
  • Szerző:

A mese mindenkinek szól, nyilatkozta egyszer az ország mesemondója, Csukás István. Nem véletlen, hogy a nevéhez fűződő rajzfilmjei elé a mai napig leülnek kicsik és nagyok is. Tévedés lenne azt hinni, hogy csupán a nosztalgiázó felnőttek imádják a történeteit; a mai gyerekek is szívesen olvassák és nézik őket. Hogyne, hiszen az író képes volt gyerekfejjel gondolkodni, és meglátta a mesét ott is, ahol a felnőttek már nem képesek rá.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Profimedia

1. Pom-pom meséi

Ki ne emlékezne Gombóc Artúrra, vagy a bátor Tintanyúlra? A nyolcvanas évek meséjét nem csak azért szerették a gyerekek, mert könnyen Picur helyébe tudták képzelni magukat, de azért is, mert minden történetben fura és szerethető mesefigurák jelentek meg.

2. Keménykalap és krumpliorr

A gyerekek számára az iskolai szünet felér a kalandok széles tárházával; nem csoda, hogy sóvárogva nézték a Keménykalap és krumpliorr című filmet és sorozatot. És a kalandok mellett mindenki emlékszik a legendás Lópici Gáspárra, vagy Bagamérire, a fagylaltosra is.

3. Mirr-Murr kandúr kalandjai

A két macska, Mirr-Murr és Oriza Triznyák történetei nem csak a felnőttek arcára csalnak mosolyt, de a gyerekek is imádják őket. A bábfilmsorozatban a két jóbarát hétről-hétre újabb kalandokba keveredett: léghajóztak, ólomkatonákkal barátkoztak, és felfedezték a baromfiudvart.

4. A nagy ho-ho-horgász

Melyik gyereknek ne járt volna pecázni az apja? Naná, hogy kíváncsiak voltak, vajon mi történik ezeken a titkos utakon! A Nagy Ho-ho-ho horgász barátja a halaknak, és a Főkukac nélkül soha nem indulna útnak; akivel minden epizódban furcsa történetekbe csöppentek.

5. Süsü, a sárkány

Melyik gyerek ne tudná, milyen, amikor kiközösítik? Nem csoda, hogy szerették Süsüt, az egyfejű sárkányt, akit csúfoltak, kitagadtak a sárkányok közül, és az emberek világában is nehezen találta a helyét. A birodalom Fő-fő és Udvari Mindenes Sárkányát kicsik és nagyok egyaránt a mai napig szeretik, és kevesen tudják, hogy nagy nemzetközi sikere is volt.

 

címkék:
És ezeket olvastad már?