RETRO RÁDIÓ

Botrány, amit az anyós művelt a szerencsétlen feleséggel

Fenyő Bori
Szerző
Fenyő Bori
Létrehozva2019. 09. 11. 23:30

Szinte hihetetlen, hogyan volt képes erre.

Nagy felháborodást váltott ki a redditen egy harmincas nő története, aki egészen elkeseredetten mesélte el, hogyan viselkedik volt anyósa.

A nő már jó pár éve egyedül neveli lányát, aki most ért kiskamasz korba. Annak idején azért maradtak kettesben, mert a férj csalfának bizonyult, és sokadik félrelépése után a feleség már nem bírta tovább a megaláztatást, így inkább válást kezdeményezett.

Ekkor lányuk még csak 4 éves volt, nem nagyon értette, hogy mi történik a családdal, és nem is avatták be piszkos részletekbe, hanem igyekeztek úgy intézni a különvált életet, hogy minél kevesebb traumát okozzanak neki. Felváltva voltak a gyerekkel a szülők, akiknek sikerült viszonylag emberi módon kialakítaniuk a felügyeletet és kettejük viszonyát, így nagyjából harmóniát tapasztalt a gyermek is.

Csakhogy a volt férj egyre többször mondta le a közös programokat, egyre gyakrabban bújt ki a megbeszélt, gyerekkel töltött napok alól, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a nő inkább hétvégi láthatásokat javasolt, nehogy még többet kelljen csalódnia kislányának.

Ez a megoldás mindenkinek megfelelt, kivéve egyetlen embert. Az anyóst. Hiszen így ő is kevesebbet látta unokáját, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Sokszor tett epés megjegyzéseket volt menyének, és úgy tűnt, ennyiben ki is merül a dühe.

Néhány nappal ezelőtt viszont egy vita során azt vágta anyja fejéhez a most 13 éves lány, hogy ne szóljon rá a nő, mert amúgy is ő tehet a család szétbomlásáról, hiszen nem kellett volna megcsalnia az apukát.

Persze a nő hirtelen szinte szóhoz sem jutott. Annyit kérdezett csak, mégis honnan szedi ezt a lánya. És mint kiderült, az anyós beszélte ezzel tele a fejét.

Amellett, hogy nem igaz, még kifejezetten kártékony is ez a félrevezetés, anya és lánya között azóta feszült és szorongásokkal teli a kapcsolat. És ki tudja, miket terjeszthet még a bosszúszomjas volt anyós a nő háta mögött...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.